Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Igen, elkapta a tekintetem, Mikor elmentünk egymás mellett. Láthatta a tekintetemből, hogy A fellegekben jártam. És nem hiszem, hogy valaha újra látom majd, De olyan pillanatunk volt, ami mindvégig kitart.

James Blunt
🤲 Elfogadás 😪 Fáradtság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amíg őriz a szemed, Amíg lehunyt szemmel látsz, Lehet, elmegyek, de itt leszek, A lábnyomomban jársz. Amíg néha még rám vársz, Egy mozdulatban egyszer majd Újra megtalálsz.
  2. A pillantása fogta meg. Valami történt közöttük, amit sem visszavenni, sem letagadni nem lehetett. Talán ez az egyetlen valóságos ebben a világban: így látni valakit, hacsak egyetlen pillanatra is, a lelke legmélyére fúrva a tekintetünket. Alice Hoffman
  3. Hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog, Előttem őrzi öregen is azt a pillanatot, Amikor egy volt a kettő, a kettő egyér. Az a szempár, amiben örökkévalóság volt a tekintet, kit megértettél, De ahogy én, úgy te is elengedtél. Punnany Massif
  4. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem. Nicholas Sparks
  5. Veled különleges volt minden egyes pillanat, Tévedtem, mert azt hittem, hogy ez örökre így marad, Veled most lezártuk, de a szerelmünk el nem múlt, Nélküled nem megy, mert veled még lesz egy út. Children of Distance
  6. Volt, hogy megláttad, és megállt a szíved. Tényleg. Meg kellett kapaszkodnod, hogy ne ess össze. Mert van ilyen, még mindig. Amikor azt hinnéd, már senki sem tud megérinteni, hirtelen betoppan valaki, aki felforgat minden addig kiagyalt elméletet, és bebizonyítja, hogy a fele sem igaz, hiszen csak az van, amit a pillanat hoz, az meg hozhat bármit. De a pillanat mulandó. Egyszer még ott van, aztán meg eltûnik hirtelen. Már nem is tudod, hogy milyen volt az a mosoly, az az ölelés, egyszerûen csak azt tudod, hogy volt. Lehet, hogy soha többet nem lesz olyan, vagy már vissza sem jön, de volt - és ezt kell megbecsülni. Azt, hogy amikor kellett, ott voltál a pillanatban, és megtapasztaltad azt, amire más egy életen át vágyik. Érezted, és elfogadtad. Szeretted a pillanatot, és nem bántad, hogy el kell mennie. Oravecz Nóra
  7. Sötét volt. Még mindig nem mertem kinyitni a szemem. Egyikünk sem mozdult. (...) Talán nem is éltünk már. Átváltoztunk. Mi voltunk a szerelem. Sokáig. Vagy csak pillanatig. Talán mégis végtelen sokáig. Sötétség. Csend. Lélegzet nélkül. Szilvási Lajos
  8. Fölöttem a fellegekben úsznak a csillagok Néhányszor elképzeltem, hogy köztük csillogok Csak vágtatok, nem fáradok, magadat bennem láthatod Bármerre szállhatok. Mudfield
  9. Remélem a tekintettel is ki lehet fejezni a szeretetet. Azt, hogy még túl sok ahhoz, hogy ne szeressünk tovább. Minden elmúlik az idővel. Minden. Ami mégis megmarad, ami rejtélyes módon kitart egy jó ideig, az az élet.
  10. Már az elején tudtam, hogy te más vagy, Te vagy az a nő, aki nekem nem az átlag, Te vagy az a lány, akit óvok és védek, Mert mindig beléd estem, mikor megláttalak téged, És úgy éreztem, nem állhat már közénk soha senki, Az utunk végén az égbe is együtt fogunk menni, Együtt öregszünk meg, én a tied, te az enyém, Olyan lesz az életünk, akár egy szép szerelmes regény.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat