Ugrás a tartalomra
Így szokás minden búcsúzáskor, torkig enni vagy inni magunkat, nem érezni az elválás pillanatait. Mindig ez fáj a legjobban. Ezeket a perceket kell elzsibbasztani, hogy ne fájjon a nagy mûtét, ahogy a sors kegyetlen késével felhasítja a lelkünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindegyik temetéssel eggyel könnyebb elfogadni a halált. Minden ember halálában meghal belőlünk is egy darab. Talán ez fáj a legjobban. Ezért mennek ki a temetőbe, hogy átéljék ezt a fájdalmat. Magukat siratják egy idő után a siratás leple alatt.
Kollár-Klemencz László
-
Azt sem tudom, hogy kapok levegőt, amióta ő elment. Legszívesebben rúgkapálnék és sikítanék és visszatartanám a lélegzetemet. Bármit megadnék, hogy kitöltsem ezt a rettenetes ûrt, de leginkább azt szeretném, ha nem kellene búcsúzkodni. Hát nem teszem. Csak megköszönöm, hogy ismerhettem őt. Nem kellenek a búcsúszavak, ha örökké emlékezünk valakire.
-
Borzasztónak érzem most az örökre elválás pillanatát. Borzasztóbbnak minden halálnál. Az igazi halál mindent lezár, mindennek villámgyorsan vége van - de örökre elbúcsúzni annyi, mintha ennek a pillanatnyi pillanatnak jéghideg rémsége ott maradna utolsó percünkig az élő szívbe szúrva.
Zilahy Lajos
-
Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.
Laurell Kaye Hamilton
-
Az egyik legutálatosabb dolog a világon a búcsúzkodás. Gyûlölöm. Amikor ott állok, mint egy csokijától megfosztott óvodás, és könnybe lábadt szemekkel nézek a másik után, mintha ő tehetne mindenről. Arról, hogy mennem kell, vagy, hogy mennie kell. Talán az egyik leggyötrelmesebb érzés az, amikor neked kell búcsúznod. Gomb nagyságúra szûkül a gyomrod, mert tudod, azok az emberek, akik eddig az életedet jelentették, most hirtelen fizikai valóságukban eltûnnek, ám virtuálisan továbbra is őrséget állítva őriznek, hogy nehogy bármi bajod essék. Hogy még véletlenül se dőlhessen össze a várad, amit olyan nagyon nehezen építettél fel.
Oravecz Nóra
-
A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden.
Julie Johnson
-
El kell búcsúzni. Ha az ember nem teszi, örökre szilánkok maradnak a lelkében.
-
Úgy kell (kellene) járnunk az életben, megalkuvás nélkül, szigorú örömmel, mintha utoljára járnánk ezen az úton: nem a halál gondolatával, hanem az élet ízét ízlelgetve, habzsolva és tobzódva a percenként múló, de pillanatonként újraszülető élményekben. Érezve, tapintva minden mozzanatát. Nem a búcsúzó bánatával, hanem az érkező friss örömével.
-
Valójában búcsúzkodni nehéz. Néha lehetetlen. Nem tudod elfojtani a veszteség érzését soha. Ami keserédessé teszi a dolgokat. Azok az apróságok, amiket magunk mögött hagyunk. Kis emlékeztetők, egy életre szóló emlékek, fényképek, csecsebecsék. Amik ránk emlékeztetnek, ha mi már nem vagyunk többé.
-
Ha el akarsz hagyni, hagyj el azonnal,
ne ha már végzett ezer törpe bánat;
de rohamozva jöjj: kóstoljam, ó jaj,
a legkeserûbb ízt, mely éri számat;
és semmi lesz a gond, ha rám pereg,
ahhoz képest, hogy elveszítelek.
William Shakespeare