Ugrás a tartalomra
Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életben mindennek csak annyi jelentősége van, amennyit tulajdonítunk neki. Az emberi lét egyik csodája épp az arra való képességünk, hogy bármely adott eseményt fel tudunk ruházni csodálatos és felemelő, vagy épp szörnyûséges és kétségbeejtő jelentőséggel.
Tony Robbins
-
Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges.
Márai Sándor
-
Semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen.
Ottlik Géza
-
Lehet, hogy az ember egész élete ebből áll csupán? Jelentéktelen apróságokból, amelyek végső soron összeállnak és létrehoznak egy személyt.
Mary E. Pearson
-
Döbbenetes, mennyi minden történhet egy emberrel az élete folyamán. Jó s rossz dolgok is. A lényeg, hogy a különböző tanulságokat levonjuk belőle. Még ha olykor rohadt nehéz is.
Stohl András
-
Átkozottul furcsa dolog az élet. Mindent megteszünk, hogy kézben tartsuk a dolgainkat, mégis azok az események formálnak át minket a leginkább, melyekre nincs hatásunk.
Fredrik Backman
-
Hogyha életed összhangba hozod (...), akkor minden megváltozik, bár látszólag minden marad a régiben. Szokványos életet élsz (...); szokványos embernek tûnsz, de a világ mégis végtelenül édesebbé, intenzívebbé, szebbé, mulatságosabbá és békésebbé válik.
Dan Millman
-
Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul.
Szabó Magda
-
Szerinted mi alakítja az életet? A véletlenek és egyéb történések sorozata valahogy csak összeáll. Az emberek élete valahogy kölcsönhatásba kerül egymással, és szerinted az egész ok és okozat nélkül történik? Ha nem lenne semmi oka, mi értelme lenne! Szerinted miért történik bármi is? Eredménye, utóhatása és következménye van minden egyes találkozásnak.
Cecelia Ahern
-
Egy csapásra rájöttem, hogy jelentek valamit egy embernek, már a puszta jelenlétem is jelent neki valamit, s hogy boldog, ha mellette vagyok. Ez így elmondva kissé egyszerûen hangzik, de ha elgondolja az ember, akkor rájön, hogy iszonyúan nagy dolog, hogy egy életre szól. Olyan erő ez, amely ízekre tépheti az embert, és tökéletesen meg is tudja változtatni. Egyszóval szerelem, de ugyanakkor más egyéb is. Valami, amiért élni lehet.
Erich Maria Remarque