Ugrás a tartalomra
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
Kapcsolódó idézetek
-
Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!
-
Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni.
Stephenie Meyer
-
Szerettél már valaha annyira, hogy érte akár meghalni is képes lettél volna? Nem? Akkor elmondom, az milyen. Alapvető dolog, hogy nem tudsz enni és aludni. Minden éjszaka felébredsz, és ez maga kínszenvedés. Egyszerûen nem tudod, hogyan kéne elszakadnod valakitől, akit szeretsz. Mással ezt nem beszélheted meg, mert félsz, hogy végül rosszat fognak gondolni róla. Úgyhogy egymagad sírsz. Vége, ennyi volt. De mégis csak a szép, szerelemmel teli percek jutnak eszedbe. Minél erősebben akarod őt kitörölni a szívedből, annál hosszabb lesz minden újabb nap. Ez olyan, mintha az év mind a 365 napján szakítanátok. Mégis az a gondolat fáj legjobban, hogy én nem hiányzok neki annyira, mint amennyire ő nekem. Mintha már el is felejtett volna engem, és boldogan éli új életét. Semmi mást nem akarsz, csak meghalni, de ahhoz sincs merszed... mert félsz, hogy akkor soha többé nem láthatod őt.
-
Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Õrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.
Margaret Mitchell
-
Gyûlölnöm kellene téged. Mégsem tudom elûzni a gondolatot, hogy ha másképp döntesz, az életemet is magaddal vitted volna. Elképzelni sem tudok másfajta életet. Az ember nem képes bemagyarázni magának, hogy jól érzi magát, ha nem azzal él, akit szeret.
-
Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
-
A szomorúság vastag kérge vesz körül, szenvedek, és nem tudom elegánsan titkolni a szenvedésemet, inkább túljátszom, nem ripacskodásból, hanem velem született, eredendő hûségből. Borzasztóan félek, hogy begyógyul a sebem, hogy kialszik bennem az érzés, amely kínoz és éltet, ragaszkodom hozzá és nem engedem behegedni a sebet, vájkálok benne, hogy friss maradjon.
Hevesi András
-
Meg akarom érteni a szerelmet. Tudom, hogy akkor éltem igazán, amikor szerettem, és azt is tudom, hogy most semmi olyan nincs az életemben, ami lelkesítene. De a szerelem olyan szörnyû: nap mint nap látom, hogy szenvednek a barátnőim, és nem akarom, hogy velem is ez történjen. Õk, akik azelőtt kinevettek az ártatlanságom miatt, most folyton azt kérdezik, hogy tudok ilyen jól uralkodni a férfiakon. Ilyenkor csak mosolygok, és nem felelek, mert tudom, hogy a gyógyír még rosszabb, mint a fájdalom: egyszerûen nem leszek szerelmes.
Paulo Coelho
-
Néha jobban szenvedünk az érzelmektől, mint a testi fájdalomtól, ezért szánunk olyan sok időt arra, hogy eltemessük őket, vagy legalább elmeneküljünk előlük. Egyszer csak kialakulnak, és túszul ejtenek bennünket, amíg úgy nem döntenek, hogy odébbállnak.
Ruby Wax
-
Érzelmileg nehéz gyógyulni. Azt ugyanis nem tudom irányítani. (...) Hiába látom be és értem meg, hogy miért sebeztek meg - a seb fáj. És hiába teszek meg mindent, akkor is fáj! Egyet lehet: elfelejteni.
Müller Péter