Ugrás a tartalomra
Ismerős érzése lehet az embernek, ha azt olvassa manapság, hogy a memóriánk helyébe lépni hivatott új gépek az emberi intelligenciát veszélyeztetik. Akinek dereng valami, abban mindjárt felötlik Platón Phaidrosz-ának az a számtalanszor idézett passzusa, melyben azt kérdi (...) az írás feltalálójától, hogy vajon nem fosztja-e majd meg az embert ez az ördögi eszköz az emlékezés és így a gondolkodás képességétől. Ugyanez a rémület foghatta el azt is, aki először látott kereket. Azt gondolhatta az illető, hogy most aztán elfelejtünk járni.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az ember eltöri a lábát, az megváltoztathatatlan tény, amint erre maga is nyomban rájön, ha megpróbál ráállni. De hogy mit gondol róla, az rajta áll. Tekintheti szörnyû balesetnek, ami kikészíti, mivel csak arra tud gondolni, hogy le kell mondania a kocogásról, a kerékpározásról és még annyi minden másról, de nézhet rá úgy is, hogy váratlan lehetőséget kapott, hogy bepótolja régi elmaradásait, mondjuk, elolvasson végre pár régóta esedékes könyvet.
-
Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk.
Rakovszky Zsuzsa
-
Az emlékezetet szeretjük úgy elképzelni, mint egy felvevőkészüléket, ami ha egyszer rögzített valamit, akkor később az elő is hívható belőle változatlan formában. Csakhogy ez tévedés. Az emlékeink inkább úgy jönnek létre, úgy formálódnak, mint egy Wikipedia-oldal, amit bárki szerkeszthet.
Janecskó Kata
-
Az emlékekkel s az ötletekkel úgy vagyunk, mint a megvert kutyákkal. Ha az ember egy hirtelen mozdulatot tesz, vagy megszólítja őket, vagy meg akarja őket simogatni - híj, máris kereket oldanak! S az ember belezöldül, mire újra a közelükbe kerülhet.
Erich Kästner
-
Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak.
Indrek Hargla
-
Az ítéletben az ember többnyire téved; az idő, olykor késő idő érleli meg azt, s valamint nem egy, úgynevezett kis embernek élete - nyer olykor századok múlva fontosságot, mint talán első kereke a még feltalálandó gépnek: úgy korunkig annyi nagyságot higgasztott le a történelem s tudomány, hogy méltán lehet az emberi ítélet ingatagságán aggódnunk.
Jósika Miklós
-
Az elmének hatalmas ereje van! Hasonló ez a jelenség, mint amit Platón írt le a barlang legendájában: a barlangban leláncolt emberek hamis képet alkotnak magukban a valóságról, hisz csak a dolgok deformált alakját ismerik, amelyet a mögöttük égő tûz vetít a falra.
Raphaëlle Giordano
-
A mesterséges intelligencia az első olyan eszköz, ami akár helyettesíthet is minket a döntéshozatalban. És a veszély itt jelentős, mert valószínû, hogy hibázni fogunk. És ez akár olyan szintû hiba is lehet, hogy nem biztos, hogy lesz időnk tanulni belőle.
Yuval Noah Harari
-
Ó, ha akárcsak egyetlen rövid pillanatra (...) föl lehetne nyitni az emberi koponyát és fél szemmel bepillantani, miféle gondolatok forognak benne! Hiszen az örök talány gyötri a lelket, megzavarja az értelmet.
-
Ha már minden érzékünkkel ráálltunk az új számítógépre, a régi, mely oly sok éven át szolgált minket, hirtelen kifogásolhatóvá válik, és egyre több hiányosságra tesz szert a szemünkben.
Tendzin Gjaco