Ugrás a tartalomra
Isten a szeretet; a belső én legelőször a szeretet formájában manifesztálódhat, mégpedig abban a szeretetben, amely nem ismeri az előítéleteket és a diszkriminációt.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten szeretet. Így mondta anyám. Isten nem más, mint szeretet. Minden, ami szeretet, az Isten.
Wass Albert
-
A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét.
Lev Tolsztoj
-
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Biblia
-
Ha valaki képes szeretni a társát előírások és feltételek nélkül, az az isteni szeretetet testesíti meg. És ha testet ölt benne az isteni szeretet, akkor a felebarátait is szeretni tudja. És ha szereti felebarátait, akkor önmagát is szeretni fogja. Ha pedig szereti önmagát, a dolgok a helyükre kerülnek.
Paulo Coelho
-
A szeretet kihívás, elfogadás, és a szabadság megadása, embernek is, és Istennek is, hogy ő is lehessen olyan, amilyen, és ne olyan, amilyennek én szeretném.
Mustó Péter
-
A szeretet mindent áthidal. A szeretet mindent meggyógyít. A szeretet van, és megkülönböztetés nélkül összeköti a belsőt a külsővel. A szeretet teljes szabadságot ad, mert nem támaszt elvárásokat, s ezért nem okoz csalódást.
-
Van egy személyes emberi és tiszta szeretet, amely az isteni szeretet megsejtése és visszatükröződése. Ez a barátság.
Simone Weil
-
A szeretetet arról lehet megismerni, (...) hogy nem kínál fel lehetőségeket, nem követel és nem mérlegel. A szeretetet arról lehet megismerni, (...) hogy fénnyel tölti meg a szívet. Arról, (...) hogy eltereli a figyelmünket magunkról és saját vágyainkról.
Jussi Valtonen
-
A szeretetét válogatás nélkül ránk sugárzó Isten a saját gyönyörûségére teremtett minket különbözőnek. A keresztények egysége nem a "kényszerû" egyformaságban fog megnyilvánulni, hanem az egymás iránti elfogadó szeretetben.
Simon András
-
A szeretet a végső valóság. Az egyetlen. A minden. A szeretet érzése Isten megtapasztalása.
Neale Donald Walsch