Isten eszméje lemondást jelent az emberi értelemről és igazságról; az emberi szabadság döntő tagadása szükségképpen az emberiség rabszolgává válását jelenti elméleti és gyakorlati értelemben is.

Kapcsolódó idézetek

1. Isten, vagyis inkább Isten képzete a beletörődése és az intellektuális és erkölcsi oka a földi rabszolgaságnak, és az ember szabadsága soha nem lesz teljes addig, amíg az égi mester eszméjét teljesen ki nem irtották. Mikhail Aleksandrovich Bakunin
2. Aki lemond szabadságáról, az ember voltáról, emberi jogairól, mi több: kötelességéről mond le. Jean-Jacques Rousseau
3. Az ember szabad: de megszûnik az lenni, mihelyt nem hisz szabadságában: és minél több hatalmat tulajdonít a végzetnek, annál többet rabol el saját szabadságából. Gian Giacomo Geronimo Casanova
4. Akit az Isten elhagyott: az hagyja el az embereket. Aki nélkül megvan az Isten: az emberek is megvannak anélkül. Simonyi Imre
5. Ha Isten fogalmának van bármiféle értelme vagy haszna, az csakis az lehet, hogy nagyobbá, szabadabbá és szeretetteljesebbé tesz minket. Ha erre nem képes, akkor itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőle. James Arthur Baldwin
6. A függőség rabság, lefogja az ember karját, láncra veri a lábát, beköti a szemét. Akkor jön a harc a szabadságért: és a szabadság ezúttal a megszabadulás a függés kötelékeitől. Lángh Júlia
7. Minden nehézség ebből adódik: emberi értékrendet alkalmazunk Istenre, azon tûnődünk, hogy mikor igazságos és mikor igazságtalan. A leghalványabb fogalmunk sincs, nem is lehet arról, hogy mit kíván igazából Isten az embertől, kivéve azt, hogy Isten olyasmit kíván, amire az ember képes, csak eleddig eszébe se jutott. Agatha Christie
8. Mindent elvehetnek az embertől, egyet kivéve: emberi mivoltának végső szabadságát, a szabadságot, hogy bármely körülmény között megválassza hozzáállását, a szabadságot, hogy a maga útját járja. Viktor Emil Frankl
9. Hogy az ember olyan okok eredménye, amelyek a legkevésbé sem törődnek a céllal, amelyhez viszik őt; hogy eredete, növekedése, reményei és félelmei, szeretete és hite semmi más, mint atomok véletlen együttesének folyománya; hogy sem a szenvedély, sem a hősiesség, sem a gondolat és érzés intenzitása nem mentheti át az egyéni életet a síron túlra; hogy a korok minden munkája, minden odaadás, minden ihlet, az emberi géniusz minden, Napnál csillogóbb ragyogása arra van ítélve, hogy kialudjék a Naprendszer roppant halálában, és az Ember alkotásának temploma sírját lelje egy romokban heverő Univerzum törmelékei között - mindezek a dolgok, ha nem is teljesen vitán felüliek, de annyira közel állnak az igazsághoz, hogy semmilyen filozófia sem remélhet elfogadást, ha elveti őket. Bertrand Russell
10. Végeredményben az embernek semmije sincs. Hiszen sem a teste, sem a lelke nem az övé. Hát micsoda dolog ez? A teste elporlad, a lelke meg visszaszáll Istenhez. Az ember rab. Még a lelke sem szabad. Az Isten pórázon sétáltatja a lelket ezen a világon. És mikor a test kimúlik, a Teremtő magához rántja a lelket. Ezért aztán az embernek nem jut egy csöpp se a szabadságból. Cserna-Szabó András