Ugrás a tartalomra
Istenem, milyen kár, mondja az ember, s arra gondol, hogy milyen szép is volna, ha a csikók mindig csikók maradnának, s a gyermekek örökké gyermekek. De az csak afféle langyos gondolat, felelőtlen gondolat.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon szerettem volna egy gyereket tőled... azelőtt sosem akartam ezt. El sem tudtam képzelni. De most már gyakran gondolok rá. Arra, hogy milyen jó, ha valami megmarad az emberből. Egy gyerek, akiről olykor eszedbe jutnék. (...) Talán mégis jobb, hogy nincs gyerekünk. Hogy semmit sem hagyok magam után, így könnyebben elfeledsz. S ha olykor mégis eszedbe jutok, akkor is csak arra gondolj, hogy milyen szép volt minden.
Erich Maria Remarque
-
Arra törekszünk, hogy a gyerekeink sokáig gyerekek maradjanak."Ó, hiszen gyerek még" - mondjuk róluk, és azt hisszük, hogy ez előny. Pedig nem az. Az életben inkább hátrány.
Agatha Christie
-
Ó, ha akárcsak egyetlen rövid pillanatra (...) föl lehetne nyitni az emberi koponyát és fél szemmel bepillantani, miféle gondolatok forognak benne! Hiszen az örök talány gyötri a lelket, megzavarja az értelmet.
-
A gyermek kis szívében éppen annyi, sőt több öröm fér meg, mint a férfiúéban. De kár, hogy szívünk csak azért nő, hogy üresebbé váljék.
Eötvös József
-
Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Pósa Lajos
-
A csecsemők csecsemők. Az, hogy fiúk vagy lányok-e, számukra egyre megy, és nekünk sem kell, hogy ez problémát jelentsen. A csecsemők szeretik, ha dajkálják őket, ha játszanak velük, ha csiklandozzák őket, és szeretnek gügyögni is; fel akarják fedezni a világot, és azt akarják, hogy dobálják őket.
Steve Biddulph
-
Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel.
Márai Sándor
-
Annak, aki gyermeket nevel,
az élete - én úgy látom - örök
gond és aggodalom: hol azon tépelődik,
hogyan nevelhetné minél jobban, hol azon,
hogy óvhatná meg a szûkölködéstől,
pedig azt sem tudhatja, hogy derék vagy
rossz gyermekért fárad-e annyit!
Euripidész
-
Gyerekként úgy képzeljük, hogy a barátaink sosem halhatnak meg, hogy akiket ismerünk és szeretünk, örökre velünk maradnak. Aztán az élet fityiszt mutat, mégpedig olyan hirtelen és olyan egyszerûen, hogy onnantól kezdve meg azon gondolkozunk, vajon a családtagjaink és barátaink közül megéri-e bárki is épségben a holnapot.
Darren Shan
-
És ha egy kicsit csökönyös lennék (...), az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely - ahelyett, hogy előkerülne - mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk.
Paulo Coelho