Istenes verset nem csak öregkorban lehet írni, amikor beszartunk, hogy milyen jövő vár ránk, mondjuk úgy, nemjövő, amikor rettegünk, hogy szétszerelnek darabjainkra, és az utolsó alkatrész kivételekor végleg megáll a rendszer, és a félelemtől vezérelve egy istennel szeretnénk magunknak biztosítani a túlvilágot, amiben eddig persze még véletlenül sem hittünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az istenes vers legfőbb lényege, hogy az istent csalafinta módon vagy együttérzést keltve benne rávegyük valamire. Például hogy mentse meg a bûnös lelkünket, közben beígérjük, hogy soha többet ilyet nem teszünk, mert azt hisszük, az isten nem emlékszik arra, hogy pár napja ugyanezt ígértük neki. Aztán kicsit arrébb, ha már ez a megmentés kifullad, rátérünk arra, hogy ne csak mentsen meg, hanem segítsen is nekünk. Mondjuk, nem merjük elárulni, hogy miben, hogy legyen több pénzünk, jobb nőnk és autónk, hanem csak olyan általánosságokat mondunk, hogy béküljön meg a szívünk azzal, ami van, segíts, hogy ne kövessek el több bûnt, hogy legyek alázatos, tudom, milyen irgalmas vagy, és tudom, hogy csak szeretni tudsz. Ez utóbbit nem tudom, miből gondolta, biztos nem olvasta az Ószövetséget. Háy János
2. Vannak, akik a jövő kiszámíthatatlansága miatt keseregnek, én azonban manapság már úgy gondolom, ez inkább afféle áldás, semmint átok. Mert egészen bizonyos vagyok benne, hogy ha előre sejthetnénk, mennyi keserûséget tartogat a jövőnk, félelmünkben magunkba fordulnánk, és soha nem ízlelnénk meg az életet. Jacqueline Carey
3. "Isten", ez is csak szó, de legalább mindig ugyanazt jelenti. És az a fontos, hogy kaphatunk-e valamiből egy kis illúziót még, ha már egyébfajta álmok, izgalmak, jelentőségek elhagytak bennünket. Hogy a halál csak átmenet, álom; az élet nem jelentős, és mikor azt hisszük, hogy minden mögöttünk van, egyszerre megnyílik előttünk a jövő. Ismeretlen, határozatlan, de szép, mesés, finomult, végtelen: a mennyek országa. Kaffka Margit
4. A jövő nem valami végkifejlet vagy ellipszis, nem is álomszerû, zenés, feketébe sötétülő végefőcím, hanem az előttünk álló napok sokasága. Az egyetlen biztosíték arra, hogy ezek a napok érjenek is valamit, az lehet, ha elképzeljük, milyennek szeretnénk őket, és elhisszük, hogy eljöhetnek, miközben azon munkálkodunk, hogy valóban el is következzenek. Mike Pearl
5. Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten, Félni, hogy talán még igazság sincsen, Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge, Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre. És makacs reményem mégis, mégis hinni, Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi. És örülni tudni a nagy megnyugvásnak, A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak. Teller Ede
6. A sorsunk rettegés, minden nézet szerint, s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs, És a természetet kár is kérdezni, néma: Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha. Voltaire
7. Bármit tartogasson is a jövő, bármilyen döbbenetes változások jöjjenek is a jövő évben, a jövő évtizedben vagy a jövő évszázadban, mi valószínûleg nagyjából ugyanazt tesszük majd. Másokat hibáztatunk a bajainkért, bonyolult fantáziavilágot építünk, hogy ne kelljen szembenézni bûneinkkel.
8. Sok bátor ember képes értékes életet élni, elfogadva fajunk és Naprendszerünk jövőbeli halálának lehetőségét. Sokan mások azonban - talán az emberiség túlnyomó többsége - nem képes elviselni ezt a gondolatot. Vágynak a halhatatlanságra, és a vallás kielégíti ezt a szükségletüket. Sokan azonban nem töltik álmatlanul az éjszakát azon aggódva, hogy mi lesz öt-, tíz vagy tizenötmilliárd év múlva. Õk az életet érdemesnek találják önmagáért, itt és most. Paul Kurtz
9. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle. Agatha Christie
10. Egy kis képzelőerővel mindig találhatunk valamit, amin aggódhatunk. Egy gyerek aggódhat azon, hogy húsz év múlva nem lesznek barátai. Egy dohányos azon, hogy negyvenévesen meghal rákban. Egy egyetemista azon, hogy ötven év múlva nem lesz elég nyugdíja. (...) Ezek a jövők azonban nem léteznek. Csak kitaláltuk, kikalkuláltuk, elképzeltük őket. Csak az itt és most van, amikor a korábbi félelmeink és reményeink beteljesülnek vagy sem. De hogy vethet valami, ami nem is létezik, ilyen hosszú árnyékot arra, ami van? Roland Paulsen