Ugrás a tartalomra
Itt arról van szó, hogy ha ma este az ágyadra ülne a halál, és azt mondaná, "no fiam, jöttem érted!", akkor milyen lelkesen próbálnád lebeszélni, hogy elvigyen. Lehet, hogy csendben odasúgod neki, hogy "jaj, de jó, hogy jöttél, már alig vártalak, végre megszabadulok minden nyûgömtől!". Ez a nulla életkedv. De lehet, hogy azt mondod, nagyon lelkesen, hogy nekem még ezt és ezt kell csinálni, én még ezt akarom az élettől, ezt akarom a nőktől, még meg akarom szerezni a Nobel-díjat, könyvet akarok írni, s meggyőzöd a halált, hogy még várjon egy kicsit. Ha valami olyat csinálsz, amit élvezel, akkor nem akarod, hogy vége legyen.
Kapcsolódó idézetek
-
Képzeld el, hogy este, lefekvéskor, a halál odaül az ágyad szélére, és azt mondja, eljött érted. Vajon lelkesen megfogod-e a kezét, ha hív, és örülsz-e neki, hogy megment mindentől, amiben élsz? Szívesen elmennél vele? Ha igen, ez azt jelenti, hogy nincs túl nagy életkedved. Vagy alkudozni kezdesz (...), hogy mit tehetnél még egy kis extra időért? Felajánlanád, hogy sakkozzatok, birkózzatok vagy szkanderezzetek, és ha nyersz, akkor még élhetsz tíz évet? Mennyire erős érveket tudnál felhozni, hogy meggyőzd a halált, tíz év múlva jöjjön vissza érted? Ha gyorsan lejátszod a fejedben, hogyan viselkednél a halállal, az jó mércéje az életkedvednek.
Feldmár András
-
Nem szabad haraggal lefeküdni. (...) Ha kedvesünk az éj leple alatt váratlanul távozna az élők sorából, a következő éveinket nagyban befolyásolná az a körülmény, hogy milyen hangulatban feküdtünk le aznap este. Ehhez hasonlóan, minden egyes alkalommal, amikor kilép az ajtón, jusson eszünkbe, hogyan éreznénk magunkat, ha sosem térne vissza. Bocsánat, hogy ilyen morbid dolgokról beszélek. Persze nem szeretném, hogy naponta ezen rágódjunk, csupán azt javaslom, hogy ösztönösen mindig úgy váljunk el tőle, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást.
-
Végre azt érzem (...), hogy újra van szívem. Hogy a rossz, bûnös, rideg szívem életre kelt, és csakis miattad. És talán önzés, de ezt még érezni akarom, veled vagy nélküled. Ha nem jössz, én akkor is ezzel a szívvel szeretnék tovább élni! Az utolsó percig várok rád!
-
Nem szeretnék élni, eleget éltem már, a halál csak megnyugvást hozna a számomra. Ha meghalok, nem kell többet aggódnom mindenféle csip-csup dolog miatt, nem kell főznöm és mosnom az uramra meg a fiúkra, nincs fáradtság, nincs fájdalom; ha meghalok, nincs más, csak a nyugalom, még annál is nagyobb nyugalom, mint kislánykoromban.
Jü Hua
-
El akarlak venni. Gyerekeket akarok. Egy szép házat akarok, és veled együtt akarok megöregedni. Száztíz évesen akarok meghalni, a te karodban. Nekem nem csupán negyvennyolc óra kell, hanem egy egész élet. Látod, mi történik? Ha ilyeneket mondok, te máris futnál a másik irányba! Semmi baj. Megértem. Kezdetben nem, de most már igen. Te csak most vágsz bele, (...) és én várok, várok, míg kész nem leszel.
-
Haladj csak előre: majd megérted, hogy bizonyos dolgoktól éppen azért kell kevésbé rettegni, mert nagy félelmet keltenek. Semmi baj nem nagy, ha már a végső. Eljön hozzád a halál: ha együtt maradna veled, félned kellene tőle; de szükségszerûen vagy meg sem érkezik, vagy továbbhalad.
Lucius Annaeus Seneca
-
Azzal nyugtatom magam, jobb, ha az ember akkor hal meg, amikor még élni szeretne, mint akkor, amikor már meg szeretne halni. (...) Ha az ember még élni akar, akkor van valami, amit szeret. Ez megnehezíti, de meg is könnyíti a dolgot. Nézd, nekem mindenképp meg kell halnom, és most hálás vagyok a sorsnak, hogy te az enyém voltál. Hiszen magamra is maradhattam volna, boldogtalan is lehettem volna. Akkor szívesebben haltam volna meg. Így persze nehezebb. Másrészt viszont tele vagyok szerelemmel, mint a méhecske mézzel, amikor esténként visszatér a kasba. S ha választanom kellene a kétféle lehetőség között, csak ezt választanám.
Erich Maria Remarque
-
Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tûnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tûnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.
Paulo Coelho
-
Csak menj tovább és ne emészd magad!
Az út jó, s egy a dolgod: hogy haladj
(...)
És főként föl ne add szíved reményét.
Mit számít egy kis szenvedés s sötétség?
Utad jó, s végén a halál fogad.
Igen, főként a reményt föl ne add,
hogy holtod öröm-ágyat vet neked.
Paul Verlaine
-
Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.
Csitáry-Hock Tamás