Ugrás a tartalomra
Jean-Jacques Rousseau meghatározása szerint a civilizáció azzal született meg, hogy az emberiség korlátokat állított fel. Felismerése éles szemre vall. Tényleg, minden civilizáció a válaszfalak közé szorított szabadság szüleménye.
Kapcsolódó idézetek
-
A civilizáció is "mesterséges" világ, "képződmény", védőburok, amelyet álmokból és mítoszokból, gondolatokból és tudásból, értékekből és hitekből, tapasztalatokból és elképzelésekből szőtt az emberiség, és amellyel körülvette magát, hogy védekezzék egy idegen világ veszélyeivel, félelmeivel és szorongásaival szemben. Egy olyan világgal szemben, amelyben nemcsak fizikai túlélésért, hanem reményért és szabadságért, harmóniáért és az élet értelméért is küzdeni kell. És lehet.
Hankiss Elemér
-
A fejlődés nem feltalálásból és mechanikából áll. Az, hogy száz mérföldnyi utat tudunk megtenni egy óra alatt, nem a civilizálttá válás bizonyítéka. Az igazi civilizáció mértéke a valódi társadalmi élet egysége: az egyén. Az, hogy milyen mértékben létezik az egyéniség, mennyire tud kibontakozni, fejlődni és növekedni a hatalom tolakodó és erőszakos beavatkozásától mentesen.
Emma Goldman
-
A civilizáció élet és halál kérdése. Ez így kicsit fellengzősen hangzik, de valószínûleg igaz. Az emberek és emberi közösségek nem tudtak volna megélni ezen a bolygón, ha nem vették volna magukat körül - nem pusztán váraik, városaik és házaik falával, fegyverekkel, szerszámokkal, törvényekkel és intézményekkel, hanem - szimbólumok védőszféráival is: mítoszokkal és vallásokkal, hiedelmekkel és értékekkel, eszmékkel és teóriákkal, mûalkotások ragyogó csillagképeivel. Egyszóval, egy briliáns konstruktummal: civilizációjukkal.
Hankiss Elemér
-
A rítus a szakrális játékból nőtt ki; a költészet a játékban született, és mindenkor a játék táplálta; a zene és a tánc színtiszta játék volt. A bölcselet és a filozófia azokban a szavakban és formákban találta meg a maga kifejezését, amelyek vallási disputákban születtek. A háborúskodás szabályai és a nemesi élet konvenciói játékalakzatokra épültek. Végül is meg kell tehát állapítanunk azt, hogy a civilizációt, korai korszakaiban, játszották. Nem úgy jön a játékból, mint ahogy egy csecsemő az anyaméhből: a civilizáció játékban és játékként születik, és sohasem hagyja el azt.
Johan Huizinga
-
A civilizáció nem más, mint az a távolság, amit az ember maga és a szervei által kiválasztott salakanyagok közé helyezett.
Brian W. Aldiss
-
A civilizáció elsősorban együttélési szándék. Az ember oly mértékben barbár és mûveletlen, amennyire nincs tekintettel másokra. A barbárság az együttélés megszüntetésére való törekvés.
José Ortega y Gasset
-
A civilizáció olyan, akár a levegő vagy a víz. Mindenütt, ahol út, - akár csak rés - nyílik számára, behatol, és megváltoztatja a vidék arculatát.
Jules Verne
-
Én úgy hiszem, az emberiség konfliktusból született. Talán ezért él mindegyikünkben egy sötét oldal is. Néhányunk magához öleli. Néhánynak nincs választása. Mi többiek küzdünk vele. És a végén olyan természetessé válik, mint a lélegzetvétel. Egy ponton mindannyiunknak muszáj szembenézni az igazsággal. Önmagunkkal.
-
A civilizáció a fény szülötte. Ha elvesszük a fényt, a civilizációt is kioltjuk.
-
Az egyenlőséghez, jogokhoz és korlátolt felelősségû társaságokhoz hasonlóan a szabadság is olyasmi, amit az emberek találtak ki, és csak az ő képzeletükben létezik. Biológiai szempontból semmit sem jelent az, hogy a demokratikus társadalmakban az emberek szabadok, míg a diktatúrákban nem.
Yuval Noah Harari