Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egyenlőséghez, jogokhoz és korlátolt felelősségû társaságokhoz hasonlóan a szabadság is olyasmi, amit az emberek találtak ki, és csak az ő képzeletükben létezik. Biológiai szempontból semmit sem jelent az, hogy a demokratikus társadalmakban az emberek szabadok, míg a diktatúrákban nem.

Yuval Noah Harari
💍 Feleség 🍀 Szerencse
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A diktatúrák és a demokrácia között az a nagy különbség, hogy az előbbi rendszerekben csak egyféle igazság létezik, az az igazság, amelyet a hatalom kényszerít rá az emberekre, míg a szabad országokban minden egyes embernek megvan hozzá a joga, hogy kiálljon az eseményekről kialakított saját változata mellett. José Eduardo Agualusa
  2. Az emberi szabadság nem a szándékos választásról szól. Minden, amit a tudomány eddig feltárt, csak megerősítette, hogy a valóság kibontakozásakor nem létezik ilyen akaratlagos közbenjárás. Ehelyett az emberi szabadság azt jelenti, hogy kiszabadulunk a válaszoknak abból az elszegényedett választékból, amely már régóta korlátozta az élettelen világ viselkedését. Brian Greene
  3. A szabadság nem olyan minta, amelyet mindenkinek egyformán kell követni, nem világon kívüli eszményi tartomány, ahová vagy elverekedi magát az ember vagy nem, hanem a szabadság annyiféle, ahány szabad ember él.
  4. A szabadság nem egyszerûen a zsarnokság vagy az elnyomás hiánya. Nem is felszabadítás arra, hogy azt csináljunk, amit akarunk. A szabadságnak megvan a maga belső logikája, amely megkülönbözteti és megnemesíti: a szabadság az igazsághoz van rendelve, és abban teljesedik ki, hogy az ember keresi az igazságot és benne él abban. II. János Pál
  5. Szabadság: a legtöbb embernek csak egy eszme, egy elvont gondolat, ami a kormányzáshoz tartozik. Az nem szabadság, hanem függetlenség. A szabadság féktelen vágta egy megszelídítetlen földön, nem gondolva semmi másra, csak az éppen megélt pillanatra.
  6. Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyûlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyûlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel. Wass Albert
  7. Az emberi szabadság végtelenül korlátozott; a szabadság lényünk egyik alaptulajdonsága, és mint ilyen, állandóan terjed és tökéletesedik. Mint minden földi dolognak és jelenségnek, a szabadságnak is vannak fokozatai, az egyéni szabadság a megfigyelésnek és a felismerésnek a függvénye... a gondolkodó ember szabadsága nagyobb, mert a gondolkodása az akaratát, szabadságának kulcsát fejleszti. Charles Bonnet
  8. Szabadság: annyit jelent, hogy szabad saját egyéniségem törvényei szerint élnem. A szabadság ellentéte nem a rabság, hanem a kényszerû alkalmazkodás. Benedek István
  9. A lét megélése, tudomásul vétele egy diktatúrában és egy demokráciában ugyanazokkal a kockázatokkal jár. Az ember a demokráciában pont olyan boldogtalan tud lenni, mint a zsarnokság körülményei között. Bodor Ádám
  10. A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel. Karinthy Frigyes
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat