Ugrás a tartalomra
Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
bújjunk az éjszaka csendjébe...
végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy sétálni egy este kart a karba, hogy a kirakatok fénye néha megvilágít, a lámpa alatt nem állni meg, a léptek összecsengnek kényelmesen, igazodni sem kell, mert neki is pont úgy jó, koppanni a cipőknek, vagy csoszogva, szinte lustán ringani a járdán, együtt menni, lenni az együtt kedvéért, minden jobb dolgunkat félretéve, talán fecsegni könyvekről, vagy hanyagul szapulni politikát, lelkesedni valami semmiségen, terveket szőni (repülőszőnyeg), vagy hallgatni utcazajt, vagy hallgatni, hallgatni az én kedvemért, a kettőnk kedvéért. Az volna jó.
-
Jó volna valahogyan könnyebbnek lennem, súlytalanabbnak, számûzni legalább egy kis időre minden gondolatot, belefeledkezni esztelen cselekedetekbe...
Szilvási Lajos
-
Oda kell arra figyelni, hogy az ember egy kicsit megálljon, és csak egy percre kilépjen a munkájából, a stresszből, és egy ölelésben vagy egy zenében vagy egy mosolyban megtalálja nem feltétlen a boldogságot, hanem egy egészséges énidőt vagy megnyugvást. (...) Nem azért élünk, hogy holnap majd jobb legyen, hanem tök szuper lenne, ha a pillanatokat ott, abban a helyzetben ki tudnánk élvezni, mondjuk anélkül, hogy levideózgatnánk folyamatosan, és emléknek megőriznénk.
Kocsis Paulina
-
Fejünk pihen a hûs párnákra esve,
Belemosolygunk a sötétbe mi.
Mily szép is az: aki elfárad este,
Alhat, semmit se tud, az életet se!
Aprócska törpék lesznek gondjai!
Erich Kästner
-
Jó volna nagyon sokat aludni. A nap huszonnégy órájából legalább tizenhatot. Az alvók elszakadnak az élettől, s meg is halnak egy kicsit addig, amíg fel nem ébrednek. Kényelmes állapot. Sok kellemetlenségtől megszabadít.
Szilvási Lajos
-
Törődj magaddal, minden korodban örülj annak, ami éppen soron van. Egy nap majd megérted, milyen fontos ez. Hagyd, hogy fényképezzenek, akárhányszor. Mosolyogj, és ha félsz, táncolj és énekelj, amilyen hangosan csak tudsz. Az segít. Szánj időt magadra, ábrándozz a szobádba zárkózva, és olvass mindenfélét, nem érdekes, honnan való, valami értelme mindennek van. Ne aggódj sokat a holnap miatt, a valódi gondokat úgysem látod előre, váratlanul jönnek.
-
Mindenki fáradt lesz egy idő után. Aztán alszunk egyet éjszaka, és reggelre már nem leszünk fáradtak. Nem zárkózhatsz el bizonyos dolgoktól, csak azért, mert el fogsz fáradni.
-
Muszáj egy kis lazaságot csempészni a mindennapjainkba. Jólesik olykor venni egy mély lélegzetet, és mosolyogva várni a jövőt.
Stéphane Garnier
-
Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Anna and the Barbies
-
Ez a jó az alvásban. Valahogy úgy elsikálja a dolgokat. Vitákat, aggodalmakat, mindent. Az ember annyira megijedhet, vagy kiborulhat valamin, hogy azt gondolja, nem tud majd elaludni, de egy idő után mégis megtörténik, és amikor reggel felébred, egy darabig olyan érzése van, mintha vihar lett volna az éjszaka.