Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Jól olvasni, azaz megfelelő könyveket olvasni megfelelő hangulatban, ez nemesítő elfoglaltság, és jobban próbára teszi az olvasót, mint sok minden, amit a nap divatja megkövetel. Olyasformán kell hozzáedződnünk, mint ahogy az atléták edzették testüket, úgyszólván egész életünkön át szilárdul kell haladnunk e cél felé.

Henry David Thoreau
🌱 Bölcsesség 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévémûsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betûket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze. Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk.
  2. Nem elég katalógus, divat vagy hagyomány szerint olvasni. Ösztön szerint kell megkeresni a könyvet, mely nekünk, személyesen mondhat valamit. Rendszeresen kell olvasni, úgy, ahogy alszik, étkezik, ahogy szeret és lélegzik az ember. Márai Sándor
  3. Az olvasás semmi nem egyéb, mint mívelt, tanult emberekkel való társalgás. Ki tehát folytonosan olvas, azaz mívelt társaságban él, végre maga is míveltté, tanulttá lesz.
  4. A könyv olvasásához figyelem és türelem kell, elmélyülés. Emlékezni is kell az olvasottakra. A szépirodalom a képzeletet is megmozgatja. Adamikné Jászó Anna
  5. Sosincs időm olvasni, de ha belehabarodtam egy regénybe, le nem tettem, míg végig nem olvastam. Ha olvasunk, senkitől, még magunktól sem lopjuk az időt. Az olvasás - létezésmód. Daniel Pennac
  6. A könyvekben minden benne van. Minden szépet, bölcset, fontos dolgot leírtak valamikor. Lehet valaki annyira arcátlan vagy öntelt, hogy ezt tagadja? De hát ki is akarná tagadni? Az ember azért olvas, hogy érezze az életet, hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat, amelyeknek létezéséről addig nem tudott. Azoknak a tekervényeknek az agyban mindnek megvan a maga funkciója, némelyik ki sincs használva, minden idegvégződés ingerületre vár. És ez mind benne van a könyvekben. Minden. Az egész őrült világot megtalálod bennük, ha tudod, hol keresd. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt. Adam Kennedy
  7. Az olvasás olyan tréning az agynak, mint a testünknek az edzés. Nyáry Krisztián
  8. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szûkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sûrûbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt mûve rengetegében. Márai Sándor
  9. Ma már a legtöbben tudnak annyira olvasni, hogy a köznapi igényeiket kielégítsék, mint ahogyan a számoláshoz is konyítanak annyira, hogy könyvelni tudjanak, és ne csapják be őket az üzleti életben; de ami az olvasást illeti, erről kevés vagy éppen semmi fogalmuk sincsen, márpedig olvasásnak a szó legmagasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk. Henry David Thoreau
  10. Elolvashatok sok könyvet, elmehetek tanfolyamokra, és lehet, hogy ideiglenesen jól érzem magam a bőrömben, de aztán minden visszarendeződik az alapszintre, ha nem kezdem el cselekedni mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Ahhoz, hogy változás álljon be valakinek az életében, szerintem fontos az elköteleződés, hogy megérjen az emberben az a gondolat, hogy na, készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaim, mint ahogy eddig csináltam. Bagdi Bella
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat