Ugrás a tartalomra
Jövő héten ilyenkor úgy fog tûnni, mintha egyetlen pillanatot sem töltöttünk volna együtt. De most úgy terült el előttünk a hétvége, akár a csillagokkal teli égbolt, és nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz ezután. Az csak tönkretette volna. Csak az itt és most számított.
Kapcsolódó idézetek
-
Arra gondoltam, milyen boldog voltam, hogy olyan érzésben volt részem néhány hétig, amihez fogható sem ezelőtt, sem ezután nem juthat nekem soha. Minél többet gondolkoztam, annál sötétebbnek láttam mindent.
-
Máris hiányzol. Minden veled töltött perc csak erősíti bennem a vágyat, hogy még több percet töltsek veled. Boldog vagyok veled. Olyan boldog, hogy azt talán már nem is szabad. Ezentúl ha a jövőre gondolok, nem azt mondom majd: "én ezt és ezt teszem", hanem azt: "mi ezt és ezt tesszük." És ez mindent megváltoztat.
Guillaume Musso
-
Nem izgat az, hogy mi lesz holnap,
Csak a pillanat az, ami kifordíthat,
Létezem és élvezem, így szép.
-
Nem azért érdemes élni, ami megtörténhet. Hanem azért, ami éppen most történik. Ebben a pillanatban, ami éppúgy az enyém, mint bárki másé. Nem számít, hány pillanatot hagytam a hátam mögött - az számít, hogy most élek csak igazán, és élek, ahogy bárki más, és ez a pillanat éppannyira az enyém is, mint bárki másé. (...) Azért érdemes élni, ami most történik. Nem a tegnapért nem és nem a holnapért. A mostért.
Mike Greenberg
-
Itt éltünk, mondom magamban, és boldogok voltunk. Ez a hely a miénk volt, ha rövid ideig is. Ha csak két éjszakát töltöttünk is a fedele alatt, valami itt maradt belőlünk. Semmi, ami kézzelfogható, nem egy hajtû az öltözőasztalon, sem egy aszpirines fiola vagy egy zsebkendő a párna alatt, de valami meghatározhatatlan, életünknek egy pillanata, egy gondolat, egy hangulat. Ez a ház a falaival oltalmazóan fogott körül minket. Szerettük egymást ezek között a falak között. Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk.
Daphne du Maurier
-
Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő.
Stephenie Meyer
-
Csak egy tünékeny pillanatunk van arra, hogy élvezzük a körülöttünk lévő dolgokat, és ez a pillanat most van. A visszaszámlálás pedig máris elkezdődött. A jelen pillanat mindig átmeneti. Sosem leszel már olyan fiatal, mint amilyen most vagy.
Neil Pasricha
-
Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt.
Stephenie Meyer
-
Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
-
Megint elment a nap,
ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már,
amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok
most nélkülünk változzanak.
Balázs Fecó