Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Képesek leszünk-e azok maradni, akik sok-sok vér és veríték árán, évszázadok alatt itt a nyugati féltekén lehettünk, a vitáink ellenére? Meg tudjuk-e őrizni annak a világnak ezt a részét, amivé a felvilágosodás tette, elhisszük-e, hiszünk-e még a modern kor legjelentősebb szellemi áramlatának rezüméjeként itt maradt általános emberszeretetben, megmarad-e az emberi méltóságba, az emberi jogok egyetemlegességébe vetett hitünk, tudjuk-e még azt mondani, hogy minden embernek emberi élet jár, vagy hagyjuk, hogy elmerüljünk a sötétségben, amit ránk kényszerítenek, és puszta kényelemből engedjük, hogy helyettünk gondolkodjanak és uralkodjanak felettünk?

💔 Kapcsolat vége 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A világnak szüksége van rá, hogy megmutassuk magunkat, és kiálljunk amellett, amiben hiszünk. Csupán azt remélem, hogy civilizáltak és tisztelettudók maradunk. Saját szabad szívünket törjük össze, amikor lealacsonyítjuk és kisebbítjük emberségünket, még akkor is, ha csak az ugyanilyen viselkedésre reagálunk. Brené Brown
  2. Az egész európai kultúrának nagy erőpróbája ez: fenn tudjuk-e tartani a gondolkozás valódi szabadságát? Megyünk-e, korlátot nem ismerő, becsületes, őszinte törekvéssel az igazság, a dolgok mélye felé? Tudjuk-e azokat a nagy elméket követni, akik a maguk egész mélységében tárják fel a lét problémáit? Tisza István
  3. Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszûek vagy őrültek. (...) Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket. Vagy akár magunk is dönthetünk. Chuck Palahniuk
  4. Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem. David Attenborough
  5. Hiába láttam annyi pusztítást és öldöklést - vagy talán épp azért? -, én máig teljesen értetlenül állok afölött, hogy az élet elfogadott, szentesített részének tekintjük, hogy emberek szétlövik, felrobbantják, kibelezik egymást erőforrásokért, földért, hatalomért, vagy akár csak elvekért. Al Ghaoui Hesna
  6. Végig azt hittem, hogy a világ tettekkel megváltoztatható azzal, ha cselekszünk, ha küzdünk valamiért, de már nem tudom, hogy tényleg így van-e. Mi van, ha már azzal megváltoztatjuk, hogy jelen vagyunk? Ha kitartunk, mindegy hányszor mondják, hogy nem tartozunk ide? Ha hûek maradunk önmagunkhoz, bár próbálnak megszégyeníteni? Ha hiszünk magunkban, bár azt mondják, nagyon különbözünk? Ha mind belekapaszkodunk ebbe, ha egyikünk se hajlandó beállni a sorba, ha mind elég ideig álljuk a sarat, akkor talán a világ kénytelen lesz megváltozni.
  7. Nevezhetjük ugyan hőn szeretett jogainkat elidegeníthetetlennek és egyetemesnek, ám ez korántsem jelenti, hogy automatikusan jogosultak vagyunk a demokráciára vagy akár az alapvető emberi jogokra. Nem, ezekért a dolgokért meg kell küzdenünk. Garri Kaszparov
  8. Azt látom nagyon szörnyûnek és fájdalmasnak, hogy a mai társadalom nem hisz a változás lehetőségében, úgy gondolkodik, hogy ha valaki terrorista, az örökké terrorista marad, ha valaki szent ember, az örök életében szent lesz. Holott - szerencsére és sajnos - egyik sem igaz. Arról már nem is beszélve, hogy nem Hófehérkék és vasorrú bábák élnek ezen a földön - mindannyian fényből és sárból gyúrt lelkek vagyunk. Ahogyan mi magunk is irgalomra és nagylelkûségre vágyunk, nekünk is így kellene néznünk mások hibáit és gyarlóságait. Jómagam sok-sok emberrel kerülök kapcsolatba, bizalommal fordulok mindenkihez, de mindig gyanúsnak érzem, ha valaki keményen, alázat nélkül beszél másokról. Böjte Csaba
  9. Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat. Mungi Ngomane
  10. A következő évtizedben olyan gondolkodásmódok kérdőjeleződnek meg majd, amelyekkel együtt él az emberiség több száz, vagy több ezer éve. Új viták, nézeteltérések, mozgalmak és ideológiák bukkannak fel. Legszilárdabban rögzült feltevéseink egyikét-másikát újra kell gondolnunk vagy épp teljességgel elvetnünk. Együtt kell újra kitalálnunk, mit is jelent szabadnak vagy egyenlőnek lenni, hogy mit jelent a hatalom vagy a tulajdon birtoklása, sőt azt is, hogy mit értünk az alatt, hogy egy politikai rendszer demokratikus. A jövő politikája a legkevésbé sem fog emlékeztetni a múltéra. Jamie Susskind
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat