Képzelj el egy kavicsot, amit már évszázadok óta formál a folyó! (...) Mennyi mindent érezhetett, tapasztalhatott ez idő alatt! Micsoda bölcsesség rejtőzhet benne! (...) A halhatatlanság itt kezdődik.

Kapcsolódó idézetek

1. A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak az ember történetei. Zajlanak, hogy aztán holnap feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon. Milan Kundera
2. Először minden ember csak vízcsepp (...) a folyóban, azután apró kavics lesz belőle, majd nagyobb és egyre nagyobb, végül elég naggyá válik, hogy bármely áradásnak ellenálljon. Gaál Viktor
3. Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit. Wass Albert
4. Bármibe fogsz, egyszer vége szakad. Minden vízfolyás egyszer végéhez ér, minden tûz egyszer kialszik, minden edény egyszer eltörik, kő szétporlad, halandó meghal. Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után. Csingiz Ajtmatov
5. Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik. George R. R. Martin
6. Olyan kevés biztos pont van a világban, olyan őrült ez az egész. (...) Egy hatalmas, áradó folyó a világ... viszi, sodorja a legtöbb embert magával, álmok, vágyak nélkül... és te olyan vagy nekem, mintha egy szikla lennél, egy biztos pont, melybe kapaszkodom, megtartasz, biztonságot adsz. Nem is értem, miként lehetséges ez... Boldog lehet, aki ismer téged, mert beléd kapaszkodhat, te erőt adsz nekik, melletted szembe tudnak nézni az árral. Gaál Viktor
7. A folyó egyszerre van ott mindenütt, eredeténél és torkolatánál, a vízesésnél, a révnél, a duzzasztógátnál, a tengerben, fenn a hegyeken, egyszerre mindenütt, (...) számára csak a jelen létezik, nem ismeri sem a múlt árnyékát, sem a jövő árnyékát. Hermann Hesse
8. Sose várd a jövőtől, miként a bolond várja a folyóparton, hogy a víz lefolyjon egyszer. Mert a folyó, akárcsak az élet, örök, miközben pillanatról pillanatra más és más. Szókratész
9. A víz, míg fenn siet a bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban, itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég, hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert, hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában, nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve, hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él, mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a templomaitokba, imádkozhatunk és dicsőíthetjük napszámban az Urat, mit sem ér!
10. A vízen pattogó kavics éppolyan, akár a lelketek útja. Hogy hányszor ütődtök neki a felszínnek, az csak rajtatok múlik. (...) Látszólag én befolyásolom az eldobott kő útját, de csupán elindítom azt. A kavics alakja, szilárdsága a meghatározó a bejárt út során. Robert Lawson