Késő nyáron egyedülálló hangulat lengi be az erdőket. Élénkzöldjüket a koronák elmosódott sárgászöldre cserélik. Úgy fest, mintha egyre több fa fáradna el, és várná elcsigázottan egy kimerítő idény végét. Csakúgy, mint minálunk, embereknél egy dolgos nap után, eljön a jól megérdemelt pihenés ideje.

Kapcsolódó idézetek

1. Ahogyan a megfáradt, aranyszínû fényt adó nap lassan leszáll a fák lombkoronája mögött, a zöld, a sárga, és a vörös színek barnára, majd szürkére váltanak, s végül nem marad más, mint a hold fénye, ahogyan megvilágítja a szemközti hegyoldal tisztásait. És ekkor kezd élni az erdő. A csöndet szinte harapni lehet, minden eltûnik a világból, ami mesterkélt, minden, aminek semmi keresnivalója itt. Ekkor látható, hallható és szagolható a világ azon része, ami még szép. Ami szabad, és ettől gyönyörû. Ami fenséges és tiszteletre méltó. Amihez kellő alázattal lehet csak közeledni. Ha kellő alázattal és az erdő iránti tisztelettel tölt az ember hosszú órákat a cserjék közé húzódva, akkor élhet át valódi csodákat. Tomán Edina
2. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
3. Ijesztő, ahogy ezek a faóriások lassan haldokolni kezdenek, tegnap reggel még a koronájuk csúcsán volt észrevehető egy kis vörösség, ma már az egész fát átlengi valami rőt szín, mintha bengáli tûz égne a lombjai között. Az ember alázatot tanul a gigászok türelmétől, ahogy ezek a gesztenyék és platánok az őszt elviselik: moccanás nélkül, egy helyben állnak, s reggelre, mint egy sárga tócsa áll a lábuk körül az éjjel lehullott avar. A növények magánya rettenetes, százszorosa az emberének, és magányos haláluk ezerszer olyan szánalomra méltó. Minden bajunk, gondunk eltörpül itt e fák alatt. Ahogy ők nem tudnak nevetni, úgy nem tudok én sem, és a sorsomat bevárni sem tudom úgy, mint ők. Örkény István
4. A fák vándorlásával az erdő folyamatosan változik. És nem csak az erdő - az egész természet. Sok esetben ezért sem sikeresek az emberek bizonyos tájak megőrzésére tett próbálkozásai. Amit mi látunk, az mindig a látszólagos nyugalmi állapot egyetlen röpke epizódja. Az erdőben ez az illúzió szinte tökéletes, hiszen környezetünkben a fák a leglassúbb szerzetek közé tartoznak, így aztán a természetes erdő változásai csak sok emberi generáció során válnak megfigyelhetővé. Peter Wohlleben
5. A természettől való elszakadás különösen a forró, száraz nyári időszakokban mutatkozik meg jól láthatóan. Míg a mezőgazdászok és erdészek epedve várják az esőt, a városi lakosság nagy része örömmel fogadja a zavartalan jó időt jósló időjárás-jelentést. A szárazság következményeinek nincsenek tudatában, gyakran nem is ismerik azokat. Holott a környezetpusztítás és az éghajlatváltozás küszöbén fontosabb, mint valaha, hogy felismerjük és megértsük a természet jelzéseit. Csak így ébredhetünk rá, hogy mit veszíthetünk. Peter Wohlleben
6. Elhagyom a szavak útját, hogy az erdőt járjam, Erdei ember leszek, köszöntöm a napot, És érzem, ahogy a csend kivirágzik a nyelvemen, Akár egy különös beszéd. Neil Gaiman
7. Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörû látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltûnik a meleg. J. R. Ward
8. A növények inkább rezegnek, remegnek és inognak, bár ez a mozgás is ugyanolyan fárasztó és kimerítő lehet, mint egy komolyabb kocogás vagy gyalogtúra. Hazai Attila
9. Nem tavasz, nem a nap meleg sugarai, nem a langy nyári eső borítják lombbal a fa ágait, önbelsejében fekszik az erő, mely őt zöldellni készteti, s nélküle a nap még inkább elszárítja gallyait, az eső csak elrohasztja. Eötvös József
10. Öregszem és fáradt vagyok. Kezd fanyar lenni, ami édes, az idő szép lassan kivégez s nemsoká mindent itt hagyok. Szabó Lőrinc