Ugrás a tartalomra
Két nagyon hasonló ember néha, sőt az esetek többségében nehezebben érti meg egymást, mint két különböző.
Kapcsolódó idézetek
-
Megismerni azt, miben az emberek egymáshoz hasonlítanak, könnyû, de megismerni mindazt, miben egymástól különböznek, nehéz.
Andrássy István
-
Sok ember barátnak látszik - és nem az; sok ember nem látszik barátnak - és mégis az.
Démokritosz
-
Két ember közt nagyobb különbség van, mint két fajta között.
Karinthy Frigyes
-
Sokszor előfordul, hogy az emberek, habár egymás közelében élnek, egymás legegyszerûbb titkait is képtelenek megfejteni.
-
Az ember csak a magafajtával tud együtt élni, olykor még azzal sem; mert nehéz elviselni azt, ha a másik pont olyan, mint ő.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Az egyik embernek a kevés is sok, a másiknak a sok is kevés.
-
Nehéz lenne kikutatni, mily apró, megfoghatatlan dolgok okozzák néha, hogy egyik ember eléri azt, ami a másiknak nem sikerül.
Nathaniel Hawthorne
-
Ha az embernek fáj valami, néha nehéz észrevenni, hogy mások máshogyan szenvednek, sőt, esetleg még rosszabb állapotban vannak.
Cassandra Clare
-
Kétféle ember van. Az egyiknek árt, ha jobban megismeri az ember. Nagyszerû első benyomás után jön a kiábrándulás. A másiknak viszont használ.
Harsányi Zsolt
-
Egyszerûen nem értem az embereket. Néha olyan gyengének tûnnek, de valójában nagyon erősek... és azok, akik erősnek látszanak, gyakran ők a legtörékenyebbek.