Kétségbeesésében tárt karokkal fogadta a fájdalmat, amely eltöltötte a testét.

Kapcsolódó idézetek

1. A kétségek súlya úgy nyomja a vállamat, mintha száz életet cipelnék.
2. Teljesen bezárkózott, befelé fordult, szinte fizikailag is észrevehető volt rajta a lelki összezsugorodás. Bár a világ számára még mindig egy kifogástalan megjelenésû, szerény nő volt, mindez üres héj volt csupán.
3. Nem tudják, mi a fájdalom, gondolta. Ettől a felismeréstől egyszerre magányosnak érezte magát (...). Újra meg újra átélte a kínlódás és az egyedüllét perceit. Lois Lowry
4. Ki voltam szolgáltatva ennek a nőnek, a hamiskás mosolyának, amikor a sötétben fekve úgy tett, mintha eltévesztené a nevemet. Adtam a sértődöttet, de valójában teljesen kétségbeestem. Ilyenkor még vadabbul szorítottam a karomba, mint előzőleg a képzeletemben. Ha az egyikünk így játszadozott, akkor a másik rendszerint szenvedett. Teljesen abszurd volt az egész. Anna Gavalda
5. Lelke mélyén azonban úgy érezte, mintha az ûrben zuhanna, szárnyak nélkül, és csak a félelem venné körül.
6. A bánat, mint egy betegség, az egész testére hatással volt. Megborzongott, pedig nem volt hideg, a gyomra felkavarodott, pedig üres volt, ízületeiben és mellkasában pedig furcsa fájdalmat érzett. Soha nem tartotta az érzelmi mélypontot igazi szenvedésnek, pedig az volt, és tudta, még egy jó ideig nem fog túljutni rajta. J. R. Ward
7. Olyan érzés volt, mintha egy halott madarat tartana a kezei közt. Egy madarat, amely az előbb még élt, és a kezét csipkedte - most pedig hidegen és élettelenül fekszik kezében. Maria Gripe
8. Átérezte az idejekorán elpusztult élet szomorúságát, a test nyomorúságát, amelyet értéktelen vacakként hajítottak ki; átérezte a saját halálát, amely egy nap be fog következni.
9. Mellkasa összeszorult, mintha túl sok minden lett volna odabent, mintha valami gyökeret akart volna verni, és növekedni odabent. Talán ilyen érzés a szerelem.
10. Úgy érezte, valami kiterebélyesedik, szétárad benne, melegen, lágyan és parttalanul, és ez a valami számtalan kézzel húzza le magához; hirtelen elviselhetetlennek érezte, hogy így álljanak itt egymás mellett, talpuk keskeny síkján egyensúlyozva, nevetségesen felegyenesedve, ahelyett, hogy mindent feledve leroskadnának, és engednének végre bőrük zokogó kívánságának, annak, ami régmúlt évezredek mélyéből szólítja őket, onnan, ahol még nem volt semmi, sem gondolat, sem kérdés, sem kín, sem kétely - csak a vér sötét boldogsága létezett. Erich Maria Remarque