Lelke mélyén azonban úgy érezte, mintha az ûrben zuhanna, szárnyak nélkül, és csak a félelem venné körül.

Kapcsolódó idézetek

1. Első érzése valami végtelen ámulat volt. Reményének e szertefoszlása valósággal összezúzta. Elveszettnek érezte magát, mint az örvény mélyére hullt ember, aki tudja, hogy nem segít rajt senki, és hogy meg kell halnia. Gustave Flaubert
2. Úgy érezte magát, mint aki mély kútba tekint, és nem lát benne vizet, pedig emészti a szomjúság. Jean-Pierre Montcassen
3. De a furcsa, megszállott vágyakozás már nem lángolt a lelkében: azt végleg kioltotta a félelem és veszteség fájdalma. Úgy érezte magát, mint akit pofonnal ébresztettek fel álmából. Joanne Kathleen Rowling
4. Kezdte úgy érezni magát, ahogy a sivatagban érezte: mintha örökké kellene gyalogolnia, anélkül, hogy eljutna valahová. Ken Follett
5. Átérezte az idejekorán elpusztult élet szomorúságát, a test nyomorúságát, amelyet értéktelen vacakként hajítottak ki; átérezte a saját halálát, amely egy nap be fog következni.
6. Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia. Gaál Viktor
7. És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
8. Teljesen bezárkózott, befelé fordult, szinte fizikailag is észrevehető volt rajta a lelki összezsugorodás. Bár a világ számára még mindig egy kifogástalan megjelenésû, szerény nő volt, mindez üres héj volt csupán.
9. Olyan érzés volt, mintha egy halott madarat tartana a kezei közt. Egy madarat, amely az előbb még élt, és a kezét csipkedte - most pedig hidegen és élettelenül fekszik kezében. Maria Gripe
10. Csak magára gondolt, mintegy beletemetkezve porrá omlott álmaiba, elcsüggedve, betegen s feneketlen bánattal tele; és hirtelen meggyûlölve ezt a mesterséges légkört, amelyben annyit szenvedett, friss rétekre áhítozott, áldott falusi nyugalomra, békességes életre a szülőház árnyékában egyszerû, jó szívekkel. Gustave Flaubert