Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kezünkben vannak a megoldások, amelyekkel megállíthatjuk a bolygó földterületeinek teljes pusztulását, és létezik némi politikai akarat is erre vonatkozóan. A nagy kérdés csak az, hogy képesek leszünk-e kitartani az elkövetkező generációkon át, hogy rendbe hozzuk az eddig elkövetett hibákat.

🎖️ Katonatiszt 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
  2. Tudom, milyen nagy erő keletkezik, ha fiatal emberek elhatározzák, hogy megváltoztatnak valamit. Hatalmuk van, és a bolygó jövője a kezükben van. És mi, idősebbek? Tartozunk nekik azzal, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a jövőjükért. Jane Goodall
  3. A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában. David Attenborough
  4. A kérdés nem az, hogy technikailag képesek-e az államon kívül szerveződő emberek elpusztítani azt a fajta tulajdont, ami tönkreteszi a bolygót; nyilván képesek, ahogy az is megoldható lenne, hogy megújuló energiára váltsunk. A kérdés az, hogy akkor miért nem történik meg - vagy inkább, hogy miért történik meg minden lehetséges jó és rossz okból, csak éppen a klíma miatt nem.
  5. A Föld köszöni szépen, majd megoldja valahogy azt a rendetlenséget, amit épp okozunk. A kérdés az, hogy szeretnénk-e segíteni neki a rendrakásban, hogy továbbra is szívesen lásson itt minket, vagy csak azért is rákényszerítjük arra, hogy előbb vagy utóbb, de két lábbal rúgjon ki minket az ajtón?
  6. Az emberiséget számtalan súlyos probléma gyötri. Az ember elbukhat, és nem létre kárhoztathatja önmagát. De sokkal helyesebb volna, ha intelligenciáját arra használná fel, hogy elkerülje, vagy legalábbis késleltesse a kipusztulását.
  7. A tudomány vívmányai hatalmat adtak a kezünkbe, hogy elpusztíthassuk saját bolygónkat. Most nekünk kell kitalálnunk, hogyan is mentsük meg! Lucy Hawking
  8. Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet - velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább. David Attenborough
  9. Az emberiség jó úton halad afelé, hogy elpusztítsa a Földet, amely magának az életnek az alapvető feltétele. Ha a Föld elpusztul, nincs tovább. A klímaváltozás veszélyeit nem a tudósok találták ki, és nem is unatkozó kislányok, akik figyelemre vágynak. Ez a valóság! Az ember, az ő szükségleteivel együtt - mint az élelmiszer előállítása, fûtés, közlekedési eszközök és a komfortos élet - jelenti a legnagyobb fenyegetést a bolygónkra, és bár önellentmondásnak tûnik, magára az emberiségre is. Lehet, hogy ez nagyon kegyetlenül hangzik, de ahhoz, hogy a Föld fennmaradhasson, az emberiség egy részének el kell pusztulnia. Karin Smirnoff
  10. Az emberiség pusztulása nem gond, sem kozmikus, sem evolúciós szempontból, a bolygó megmarad, az élet megmarad, még évmilliókig biztosan, csak nekünk nincs jövőnk. Jens Liljestrand
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat