Ugrás a tartalomra
A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenkiben megvan a lehetőség, hogy pozitív hatást gyakoroljon a világra. Az azonban, hogy ez ténylegesen mennyire sikerül, attól függ, hogyan gazdálkodunk a lehetőségeinkkel.
Gary Chapman
-
Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk.
Károlyi Mihály
-
Dumálhatunk arról, hogy mi nem jó a világban vagy körülöttünk, de az kevés. A fontos az, hogy találjuk meg azt, hogy oké, akkor én ezzel mit tudok kezdeni, mit tehetek, és ha már tudom, hogy mit szeretnék, akkor meg lépjek, tegyek.
-
A legtöbben úgy szeretnének élni, hogy az nekik jó legyen. Ez ma már nem elég. Nem tudjuk függetleníteni magunkat a világ eseményeitől. Bárhol következne be valami komolyabb katasztrófa, szinte azonnal kihat a Föld minden lakosára, akár felismerjük ezt, akár nem. Összetartozunk, és ahhoz, ami a bolygóval és velünk történik, gondolkodásunk révén nap mint nap mindannyian hozzájárulunk. Jó volna felismerni, hogy a tartós jót csak akkor érhetjük el, ha egymást támogatva és segítve úgy szeretnénk élni, hogy az mindenkinek jó legyen.
Balogh Béla
-
Minden változás tervvel kezdődik, melynek sikere számos tényeződtől függ. Az elszántság mértékétől, az ügyünk iránti szenvedélytől, hogy nyitottak vagyunk-e az új utakra, hogy elég eltökéltek vagyunk az akadályok legyőzésére.
-
Minden változás tervvel kezdődik, melynek sikere számos tényeződtől függ. Az elszántság mértékétől, az ügyünk iránti szenvedélytől, hogy nyitottak vagyunk-e az új utakra, hogy elég eltökéltek vagyunk az akadályok legyőzésére.
-
Az emberiség jövője és a ma még csodálatosan gazdag világunk megmaradása is annak belátásától függ, hogy le kell mondanunk sok mindenről - amíg lehet, amíg még nem késő.
Réthelyi Miklós
-
Akárhova vet is a sors, az életünk a mi kezünkben van. (...) A belefektetett munkától s a nyert haszontól lesz az élet gazdagabb vagy szegényebb. Itt is... másutt is teljes lehet, ha megtanuljuk, hogy tárjuk ki a szívünk sokfélesége és tökéletessége előtt.
Lucy Maud Montgomery
-
Az ember életének alakulása attól függ, hogy milyen hatékonyan használja ki a lehetőségeit, és mennyire fogadja el a korlátait.
-
Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé.
Henri-Frédéric Amiel