Kínkeservvel múlnak az éjszakák. Szürkék és nyirkosak a nappalok, akár a pincekő. Mindenfelől fájdalmas feszültség kapdos felém. (...) Értelmetlen és haszontalan az életem. Érzékelőszerveim be- és összeszáradtak. Úgy érzem magam, mint egy darab ősi gyanta. Magamnak sem kellek. Csapdába tévedtem, s már kedvem is elmúlt, hogy kiutat keressek. Nem érdekel. Már semmi sem érdekel.

Kapcsolódó idézetek

1. Csapdában vagyok. Rám törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a térben. Minden áttetsző.
2. A valóságnak nincs értelme. A dolgoknak, amiken éppen gondolkodom, a látványnak, ami elém tárul, az ujjaim között tartott cigarettának egyáltalán semmi értelme nincs. Olyan érzésem volt, mintha valahol máshol lennék, és onnan figyelném saját magamat. Nem tudok elhinni semmit. Nem érezhetek semmit. Csak olyankor vagyok tudatában az életemnek, amikor fájdalmat érzek. Kanehara Hitomi
3. Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
4. Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat. Paulo Coelho
5. Mostanra már csak ürességet érzek (...). Mintha egy fekete pont lenne egy fehér vásznon, ami magába szívott minden emléket. A legszebb emlékek is elszürkültek. Sötétek.
6. Az ember mindjobban elveszíti önmagát. Nem tudja, miért kell élnie, miért kell léteznie, és attól félek, már nem is fog rájönni soha. Benyák Zoltán
7. Olyan, mintha üres lenne az agyam, mintha a körülöttem lévő világ hirtelen jelentéktelen, semmitmondó és jellegtelen volna. Nem érzékelem valóságosnak az embereket magam körül. Csak statiszták egy filmben, nem fontosak, nem lendítik elő a történetmesélés szálait, nem avatkoznak bele a cselekménybe, bámészkodnak, nézelődnek, jönnek-mennek, élnek, ki-ki a saját ritmusában, arccal előre, szomorúan, vidáman, vagy épp közönyösen. Nem számítanak. Nincs hangjuk, nincs kiterjedésük. Abban sem vagyok biztos, léteznek-e egyáltalán. Mint ahogy abban sem, én létezem-e. Csak lebegek, mint egy céltalan kísértet, aki nem találja a helyét a földi valóság és a túlvilág között. Szentesi Éva
8. Eláraszt a reménytelenség. Egyszerûen nem látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy küzdenem kell a kétségbeesés ellen, de egyre nehezebb értelmet találnom bármiben is.
9. Nem tudok létezni. Nem tudok aludni, hónapok óta. De ébren lenni se vagyok képes. Nehezemre esik a levegővétel. Nem tudok enni, folyamatos hányinger kínoz. Dolgozni se tudok. Rettenetesen fáj a fejem. A nyakam. Az ízületeim. A gyomrom. Dobog a fülem. Nincs kedvem semmihez, nem érdekel semmi. Nem látok kiutat. Nem akarom folytatni. Nem vagyok hajlandó, se képes több halálra. Rettenetes már a levegőtlensége a tömegmagánynak. Tisza Kata
10. Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki. Tisza Kata