Ugrás a tartalomra
Korábban (...) azzal áltattam magam, hogy a tanárnak könnyû dolga van. Azért tehettem így, mert addig csak kívülről szemléltem ezt a foglalkozást. És persze hiedelmem azon a megfigyelésen alapult, amelyre tanítványként tettem szert abban a magániskolában, ahová gyermekkoromban jártam. Akkoriban egyértelmûen irigylésre méltó fajnak tartottam a tanárokét, hiszen akkor feküdtek le, amikor akartak, nem kellett leckeírással bíbelődniük, és fenyítéstől sem kellett tartaniuk. Képzeletemben e három tényező, különösen a legutolsó, jó alapot képezett a Tökéletes Életforma számára.
Kapcsolódó idézetek
-
Rossz felfogás, hogy a tanárnak arctalannak kell maradnia, akinek nincs élete az iskolán kívül. Ez olyan, mintha a tévébemondóról azt gondolnánk, hogy deréktól lefelé nincs teste. Szerintem csak akkor lehet hiteles egy tanár, ha látják, hogy neki is vannak örömei, bánatai, félelmei, tud mérges vagy szomorú lenni.
-
A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné.
Nicholas Sparks
-
Sok diáktársam érkezett az enyémnél kényelmesebb háttérből. Gyakran egyik vagy mindkét szülőjük orvos volt. Többen magániskolába jártak, ahol önbizalmat pumpáltak beléjük. Elvárták, hogy az emberek hallgassák őket, ha megszólalnak. Nem mentek, hanem vonultak. A vagyonuk elszigetelte őket minden bizonytalanságtól. Minden kisebb csalódást, kudarcot hitetlenkedve fogadtak - mintha az élet tartozott volna nekik valamivel. Nem is sejtették, mások számára milyen kemény próbatétel.
Shahed Yousaf
-
Ha a tanítványom jobb nálam, akkor nyilván jobb tanára volt, mint a többinek. Növendékeim minden eredménye rám vet jó fényt.
Isaac Asimov
-
A jó tanár szerintem örül annak, ha tanítványai sikeresek, annak is, ha felülmúlják őt. Nem beszélve arról, ami sokkal nehezebb: őszintén örülni a tanártársak, például a fiatal kollégák tehetségének, sikerének.
-
Az ember természetéhez hozzátartozik, hogy mindig a lehető legjobb színben akar mutatkozni. Ez az iskolától kezdve egyik alapelvem volt, néha dicsekedtem egy keveset, eltértem egy kissé az igazságtól, kiszíneztem némiképp a valóságot. Ezt soha nem szégyelltem. Szerintem nagyon is természetes dolog. Azt hiszem, muszáj ilyesmit csinálni, ha az ember vinni akarja valamire. Muszáj minél előnyösebb képet kialakítani önmagunkról. A többi ember átveszi az önértékelésünket.
Agatha Christie
-
Nem vagyok híve annak, hogy iskolába csak azért járjunk, hogy jól érezzük magunkat. Én szerettem azt a tanárt, akitől annak idején körmöst kaptam, mert jól tanított, ráadásul nem voltak jók a reflexei, és gyakran el tudtam rántani a kezemet. Nem mondom, hogy ez a jó módszer, de az jó lenne, ha a tanároknak ma is lenne tekintélye, a diákok pedig tanulnának.
Szemerédi Endre
-
Ha rajtam múlna, az iskolának "mindössze" három feladata volna: megőrizni, vagy ha nincs, megteremteni a tanulási motivációt, kialakítani a tanulási képességeket és fejleszteni a szociális kompetenciákat. Ez a három dolog elég az egész életre. Ha mindez megvan, akkor a választott pályájához szükséges szaktudást már bárki könnyedén megszerzi.
-
Az iskolai életforma (...), ellentétben bármilyen más intézményével, rendkívüli módon időjárásfüggő. Itt minden kisfiú bizonyos mennyiségû csintalansággal terhelten kel ki az ágyból reggelente. Ezt a mennyiséget a nap folyamán le kell dolgoznia ahhoz, hogy aztán egészséges álomba merülve tölthesse az éjszakát. Ezért van, hogy a tanárember olyan türelmetlenül várja a nyári időszakot, amikor is az órák közötti szünetet a szabadban tölthetik a csemeték. Nincs is szemet gyönyörködtetőbb látvány a magániskolai tanár számára, mint amikor a gyermekek minden indulatukat a napfény áztatta parkban élik ki.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Nagyszerû emberekkel találkoztam, akiket elfogadtam tanáromnak, mentoromnak, társamnak. Tőlük rengeteget tanultam, figyelmeztettek a hibáimra, tőlük nem esett rosszul a kritika. Szerintem jól leírható egy ember élete az ilyen találkozásokon keresztül, vagy azokon a mondatokon keresztül, amiket ezek az emberek mondtak nekem.
Geszti Péter