Ugrás a tartalomra
Az iskolai életforma (...), ellentétben bármilyen más intézményével, rendkívüli módon időjárásfüggő. Itt minden kisfiú bizonyos mennyiségû csintalansággal terhelten kel ki az ágyból reggelente. Ezt a mennyiséget a nap folyamán le kell dolgoznia ahhoz, hogy aztán egészséges álomba merülve tölthesse az éjszakát. Ezért van, hogy a tanárember olyan türelmetlenül várja a nyári időszakot, amikor is az órák közötti szünetet a szabadban tölthetik a csemeték. Nincs is szemet gyönyörködtetőbb látvány a magániskolai tanár számára, mint amikor a gyermekek minden indulatukat a napfény áztatta parkban élik ki.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyerekkorában az ember minden évben más személyiség lesz. Ez általában ősszel következik be, iskolakezdéskor, amikor elfoglalja a helyét a következő osztályban, és maga mögött hagyja a nyári vakáció zûrzavarát és letargiáját. Akkor a legszembetûnőbb a változás. Később már összemosódnak a hónapok és az évek, de a változások attól még folytatódnak. A múlt hosszú ideig könnyen és látszólag automatikusan hullik le az emberről, örökre. A jelenetei nem is annyira eltûnnek, mint lényegtelenné válnak. És aztán jön egy hirtelen kanyar, és ami már rég elmúlt és lezárult, újra a felszínre tör, figyelmet követel, kezdeni kell vele valamit, bár nyilvánvaló, hogy a világon semmit nem lehet már kezdeni vele.
-
Korábban (...) azzal áltattam magam, hogy a tanárnak könnyû dolga van. Azért tehettem így, mert addig csak kívülről szemléltem ezt a foglalkozást. És persze hiedelmem azon a megfigyelésen alapult, amelyre tanítványként tettem szert abban a magániskolában, ahová gyermekkoromban jártam. Akkoriban egyértelmûen irigylésre méltó fajnak tartottam a tanárokét, hiszen akkor feküdtek le, amikor akartak, nem kellett leckeírással bíbelődniük, és fenyítéstől sem kellett tartaniuk. Képzeletemben e három tényező, különösen a legutolsó, jó alapot képezett a Tökéletes Életforma számára.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Egy gyerek felér egy teljes munkaidős állással. Amikor csecsemők, alig várjuk, hogy önállók legyenek, azért aggódunk, nehogy valamit félrenyeljenek, vagy orra essenek. Amikor óvodások, azért aggódunk, mert nincsenek állandóan a szemünk előtt, és mi lesz, ha leesnek a hintáról, vagy ha a védőnő szerint nem fejlődnek megfelelően. Amikor elkezdik az iskolát, azért aggódunk, hogy lemaradnak a tananyaggal, vagy hogy barátok nélkül maradnak, jön a házi feladat és a lovaglás, a kézilabda és a pizsamapartik. Amikor felső tagozatosak lesznek, és még több barát veszi őket körül, jönnek a bulik és a konfliktusok, a fogadóórák és az ide-oda furikázások. Aggódunk az alkohol és a drogok miatt, hogy rossz társaságba keverednek, mígnem a tinédzserkor százkilencven kilométer per órás sebességgel elszáll, akár egy szappanopera. A gyerek hirtelen felnő, és az ember abba a hitbe ringatja magát, hogy mostantól egyszer és mindenkorra felhagyhat az aggódással.
Mattias Edvardsson
-
Õrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemû, egyszerû élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.
Vekerdy Tamás
-
A nyarat (...) a gyerek úgy él(i) meg, mintha elszabadulna a földtől, az élete mintha minden évben elkezdődne, és aztán újra meg újra vége szakadna, és a gyerek mindig a nyarat keresi a hétköznapokban, úgy próbál játszani az öröklakásban és az iskolaudvaron, mintha a nagyszülők kertjében lenne, sütné a nap, és horzsolások díszelegnének lefehéredett testén, a nyár az elem, a remény, ami eljön minden évben.
Gerlóczy Márton
-
Lehet a tanításnak (...) hosszú ideig egy olyan fázisa, amikor csak várni kell. Valahogy úgy, mint egy kertésznek: lehet egy picit locsolni azt a szárat, vagy fölé tenni egy napernyőt, de valójában ki kell várni, amíg a természet elvégzi a munkáját, és kifejlődik belőle a virág.
Marton László
-
Az iskolásgyerekek gyakran híján vannak a türelemnek, például kinevetik a tanáraikat, csupán amiatt, mert valami idejétmúlt holmit viselnek, amelyet az osztály komikusnak tart, és ha véget ért a tisztelettudás, elszabadul az ördög. És ha éppenséggel valamelyik társuk üt el némileg a többitől, akár a bőre színe vagy hajszíne miatt vagy amiatt, ahogy beszél vagy eszik, könnyen válik áldozattá; vérig kínozzák, és neki el kell tûrnie. Holott bizonyára nem mindegyik osztálytársa kiváltképpen kegyetlen vagy szívtelen, de senki nem akar tréfarontó lenni, s így az osztály zöme többé-kevésbé részt vesz a gyötrésben; ordítoznak, mert a többiek is ordítanak - amíg már szinte magukra sem ismernek. Sajnos, a felnőttek sem viselkednek jobban. Kiváltképpen, ha nincs más elfoglaltságuk, és rosszul megy a dolguk - vagy ha csupán azt hiszik, hogy rosszul megy - összeverődnek valódi vagy vélt sorstársaikkal, ütemes lépésekben vonulnak végig az utcákon, kórusban ismételgetik a legostobább jelszavakat, és ráadásul közben ugyancsak kiválónak érzik magukat.
Ernst Hans Gombrich
-
A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.
Pilinszky János
-
Ha az állam - vagy a párt vagy bármely más kollektívum - tudja, tudni véli, hogy milyen alattvalókat akar a maga számára "faragni" az iskolai "gyerekanyagból", akkor mindent el fog követni, hogy korlátozza a tanszabadságot, illetve hogy egyáltalán ne hagyja érvényesülni (miközben esetleg szép frázisokat mond a tanulás és a tanítás szabadságáról). Az ilyen iskolát mindig jellemezni fogja a többféle - és mint tudjuk, teljesen hatástalan - ellenőrzés, modernebb formában a mérések, feladatlapok tömege.
Vekerdy Tamás
-
A gyermekek természetüknél fogva kíváncsiak, lelkesednek a tanulásért, hajlamosak a pillanatban élni, és rendkívüli módon figyelmesek tudnak lenni. De ahogyan a felnőttek, a gyerekek is gyakran túlterheltek. Fáradtak, elkalandozik a figyelmük és nyugtalanok. Sok gyermek túl sok mindent csinál, és nincs ideje "csak úgy lenni". Gyorsan felnőnek. Megesik, hogy egy tucat labdával kell egyszerre zsonglőrködniük: kezelni kell a kapcsolataikat és az érzelmeiket, otthon és az iskolában is. Mindemellett tanulniuk is kell, ami egy idő után túl sok. Mindig úgy tûnik, hogy állandóan bekapcsolt állapotban vannak, na de hol van a szünetgomb?
Eline Snel