Ugrás a tartalomra
Kutatóként pontosan tudom, hogy minden feltételezésem és következtetésem a legjobb esetben is csak tapogatózás, ami arra vár, hogy a jövőbeni eredmények megcáfolják. Az áltudományok mûvelői és hívei ezzel szemben nem engedik, hogy az elméleteik ellen szóló bizonyítékok befolyásolják meggyőződésüket.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány eredményei megfigyeléseken, kísérleteken, méréseken, modelleken alapulnak, és próbára tehetők, megismételhetők. Az áltudományok "eredményeinek" alapja a hit, vagy talán még inkább a vágy.
-
Nem a kijelentéseinek földöntúli természete teszi az áltudományt: a tudományban éppúgy jelen vannak a találgatások, a váratlan felismerések és a bizarr feltevések, de még a kezdeti tévedések is. Az áltudomány azért bizonyul könnyûnek, mert nem vizsgálja meg a saját következtetéseit, nem törekszik arra, hogy egybevesse és összekapcsolja azokat más elvekkel, amelyek kiállták az ellenőrzés próbáját.
John Allen Paulos
-
Már a kutatás tárgyának, fogalmainak megértése is előképzettséget igényel. Ezért olyan könnyû összekeverni a tudományt az áltudományokkal. Az áltudományok is ugyanazokat a kifejezéseket használják, de csak a szakértők látják át azt, hogy mindennek van-e értelme vagy sem.
Lovász László
-
Nincs olyan tudományos kutató, aki munkája során írásban vagy szóban, kimutatható, bizonyítható módon még ne tévedett volna, illetve ne állított volna olyat, amit a tudomány fejlődése később megcáfolt. Ebben semmi szégyellnivaló nincs, a tudomány fejlődésének ez a szabályszerû útja. Aki a tudományban csalhatatlannak tartja magát, az előbb-utóbb minden tekintélyét elveszti. A kívülállók - esküdtek, védőügyvédek, ügyészek - ezt nem így látják: ők hajlanak arra, hogy a tudománnyal a csalhatatlanságot társítsák gondolatban, és azonnal ráhúzzák a vizes lepedőt arra, aki valahol, valamiben már bizonyíthatóan tévedett.
Venetianer Pál
-
Igazából nem vagyunk képesek egyik tudományos modell végleges bizonyítására sem. Ehelyett a tudósok kísérletek sorát folytatják le és megfigyeléseket tesznek. Csakis abban az esetben válhat a modell széles körben elfogadottá, ha kiállja ezen tesztek próbáját. Bármilyen modell vagy elmélet legfontosabb eleme azonban az, hogy jóslásokba kell bocsátkoznia, és annak esetlegesen téves volta érvényteleníti majd a modellt. Amennyire mindnyájan szeretjük, hogy ha igazunk van, a jó tudomány éppen annyira törekszik arra, hogy megcáfoljon minket.
-
A tudomány önmagunk megkérdőjelezésére, ellenőrzésére és analitikus gondolkodásra támaszkodik - és ezt el is várja tőlünk -, hogy ne csaphassuk be magunkat, ne kerülhessük el a tényekkel való szembenézést. Az áltudományok ellenben a tudománynál száz meg ezer évvel régebbi, természetes, irracionális, nem tárgyilagos észjárásokat őrzik meg - olyan gondolkodási folyamatokat, amelyek babonákat és az emberről meg természetről alkotott más furcsa és téves elképzeléseket hoztak létre.
-
A tudomány jövőt fürkésző törekvései, és az ennek nyomán születő következtetések a már megismert és kipróbált törvényszerûségek további általánosításán alapszanak. Az így születő tudományos előrelátások egy része, mondhatjuk, hogy döntő többsége, a későbbi korok során módosul, megváltozik. Az alapirányok azonban általában megmaradnak, és a változások csak a kivitel módozatait érintik, mégpedig az új objektív törvények és összefüggések felismerése következtében. Ezekkel a változásokkal, nehézségekkel a tudomány mûvelői tisztában is vannak, és nem szégyenük ezt bevallani. Nem vindikálják maguknak a csalhatatlanságot, mint a tévelygések kufár apostolai.
-
Az áltudomány: pótlék. Tudománypótlék azoknak, akikben él a vágy a világ bármilyen felszínes megismerésére is, de nem szereztek elegendő ismereteket ahhoz, hogy megkülönböztessék a tudományt az áltudománytól és beleesnek a látszólag egyszerû felismerések csapdájába. Valláspótlék azok számára, akik nem tudják nélkülözni világnézetük kialakításában a természetfelettit, de nem érik be a bevett vallások nyújtotta tanításokkal.
Beck Mihály
-
Hogy örülhetne bárki is, aki a valódi tudomány valódi jelenségeit tárgyalja, ha egy társaságba kerül a követelőző áltudománnyal? Az ilyen közösködésen az áltudomány csak nyerhet, az igazi tudomány csak veszíthet.
John Archibald Wheeler
-
Aki hisz a tudományban, az téved, mert nem hinni kell. A tudomány egy gyakorlattal igazolható hiedelemrendszer. A tudósok is össze-vissza hisznek mindenfélét, de van egy tudományos módszer, úgyhogy minden hiedelmet megfigyelésekkel, kísérletekkel ellenőrizni lehet, és ki lehet választani azt, ami pillanatnyilag a legjobb.
Csányi Vilmos