Ugrás a tartalomra
Kutatónak lenni azt is jelenti, hogy te vagy az első, aki megért valamit. Ez egy fantasztikus érzés, amit ha soha nem éreztél, nehéz megérteni.
Kapcsolódó idézetek
-
A jó tudós ismérve szerintem az, hogy szeretné alaposan megérteni azt, amit kutat. Nem elégedett addig, amíg rá nem jön valamire. Az olyan kutató viszont, aki nem áll a hivatása csúcsán, elismerést igyekszik kiváltani a cikkeivel.
-
A kutató egész életében, folyamatosan frusztrációt érez, hiszen szinte soha nem sikerül a nap végére lezárni, befejezni, megoldani valamit. Egy kutatómunka évekig elhúzódhat, és a cikk beküldését követő elégedett hátradőlés nagyon ritka érzés.
-
Tudós vagyok. Élvezetet találok a felfedezésben. Nem az ad élvezetet, hogy az ember valami újat teremt, hanem az, hogy rábukkan valami olyasmi gyönyörûségre, amely mindig is ott volt.
Richard Feynman
-
Tanítani jó dolog, de szerintem csak akkor lehet igazán jól tanítani, ha az ember maga is kutat. Ugyanis a tanítás öröme és lelkesedése összefügg az új információk megszerzésével. Nem baj, ha valaki nem olyan eredményes, látszólag kevésbé megbecsült kutató, akkor is jól tudhat tanítani, ha megéli kutatásában az újdonság és megismerés belső örömét.
Perczel András
-
Kevés olyan jó dolog van, mint az az emelkedett és felszabadító érzés, hogy van egy ötleted, amely talán beválik. Egy számítás, amely végül helytállónak bizonyul. Egy megérzés, hogy miképp is mûködhet az, amit korábban nem értettünk. A boldogságnak egy alig tudatosuló, könnyed, mégis mindent átható érzése ez, olyan, mintha az ember hirtelen jól érezné magát a világban.
Carlo Rovelli
-
Tudni öröm, gyakran nem egyszerû, de amennyiben sikerül, mindig jó érzés. Megcsinálni valamit már nehezebb. Megmagyarázni, hogy milyen következményei lesznek, majdnem lehetetlen.
Teller Ede
-
A kutató nélkülözhetetlen tulajdonságai: a szellemi függetlenség, az ítélőképes tudásszomj, a fáradhatatlan munkakedv, a haza szeretete és a dicsőségvágy.
Santiago Ramón y Cajal
-
Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.
Arthur Schopenhauer
-
Próbáld ki egyszer, hogy ki tudsz-e találni mondjuk egy olyan színt, amilyen eddig még nem létezett, vagy egy olyan érzést, amilyet senki sem érzett még idáig! Nyilván nem, mivel te is csak az érzékszerveiden belül tudsz elképzelni vagy megérteni bármit is, hiszen mindannyian kötve vagyunk hozzájuk.
-
Az emberi személyiség nagyon gazdag és sokszínû, ezért nehéz megmondani, hogy ki válik majd jó kutatóvá. Ugyanakkor vannak olyan ismérvek, amelyeket nem én fogalmazok meg elsőként, nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni: az elhivatottság és a kitartás mellett elengedhetetlen a belső érdeklődés, amely segíti a kutatót, hogy elmerüljön abban az örömben, amit a kutatás jelent. Ha úgy bele tud feledkezni munkájába, mint egy festő az alkotásba, akkor bontakozhat ki igazán. A kutatás szeretete a legnagyobb hajtóerő egy tudományos munkát végző ember számára.
Perczel András