Ugrás a tartalomra
Leélhetjük életünket boldogan vagy boldogtalanul, sikeresen vagy kielégületlenül, szeretve vagy szeretetlenül, anélkül, hogy akár egyszer is meghûlt volna bennünk a vér a fölismerés sokkjától, anélkül, hogy valaha is megéltük volna, amint a lelkünkben rejtőző elgörbült vasdarab kiegyenesedik - s mi végre a helyünkre kerülünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a veszteség, bármennyire fontos az, amit elraboltak tőlünk - egyenesen kitépték a kezünkből -, még ha emiatt teljesen megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg, akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket. Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött hagyjuk. Ismételgetjük - sokszor egész ügyesen - a mindennapok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség érzését hagyjuk hátra.
Murakami Haruki
-
Az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tûznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk - nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet.
Márai Sándor
-
Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát.
Andrea Owen
-
Úgy kell (kellene) járnunk az életben, megalkuvás nélkül, szigorú örömmel, mintha utoljára járnánk ezen az úton: nem a halál gondolatával, hanem az élet ízét ízlelgetve, habzsolva és tobzódva a percenként múló, de pillanatonként újraszülető élményekben. Érezve, tapintva minden mozzanatát. Nem a búcsúzó bánatával, hanem az érkező friss örömével.
-
Ha egyszer megérintették lelkünket, úgy érezzük, hogy mindig azért éltünk, minden nyomoron, talán nagy eleséseken, sötét bûnösségeken azért gázoltunk át, egész múltunk, mint mágnesre a szétszórt vasszernek, rendeződik, beáll e szeretetnek mindenható pólusai felé.
Prohászka Ottokár
-
Az életet úgy tudjuk csak igazán megszeretni, ha el tudjuk fogadni, hogy ez így van, így volt, és így is lesz. Nem mindig a legjobbat fogjuk kapni, nem mindig úgy fognak alakulni a dolgok, ahogyan mi azt szeretnénk, de dönthetünk úgy, hogy mindig azt keressük, hogy adott helyzetben mi lehet a jó, vagy éppen mi az, amit az élet tanítani szeretne nekünk ezen keresztül.
Szabó Péter
-
Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hûvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat. Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben. Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyûlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.
Louise L. Hay
-
Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihûlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hûvös kezek. (...) Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé. A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok, mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk, kiált és rendre elcsendesül ez az egyszervolt, megismételhetetlen, gyönyörû szövevény, az életünk.
Schäffer Erzsébet
-
Cselekedni, szeretni és szenvedni annyi, mint valóban élni, de csak olyan mértékben, amennyire kendőzetlenül élünk, és elfogadjuk sorsunkat, mint az örömök és szenvedélyek szivárványának egyetlen visszfényét, amely mindannyiunk számára ugyanaz.
Albert Camus