Ugrás a tartalomra
Lehet, a szeretet a lenyomata vagy az átszûrődése egy magasabb dimenziónak, amit tudatosan nem érzékelünk. (...) A szeretet tehát az egyetlen számunkra is érzékelhető dolog, ami átlép időn és téren. Talán érdemes lenne megbíznunk benne, ha nem is értjük még a mûködését.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet az egyetlen, ami téren és időn átível.
-
Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a szeretet csupán egy érzés a többi között, és nem is tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget. A szeretet azonban lényegesen több ennél. A szeretet az univerzális Erő, Bölcsesség és Intelligencia szüntelen sugárzása a világba, amely a fizika nyelvére lefordítva nem más, mint fény. Fény a fizikai világban; belső fény, amelyet csak belső látásunkkal láthatunk.
Balogh Béla
-
A szeretet egyfajta vívmány. A cselekvésből származik, valamint a saját határaink megtapasztalásából. Határaink vannak a jóban, csakúgy, mint a rosszban. A szeretet alapvetően csak annak a felismerése, hogy az emberek különbözőségeiben egy mélységes közösség rejlik.
A legmélyebb szeretetként éli át mindenki, ha elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindenki szükségszerûen olyan, amilyen, nem is tudna másmilyen lenni. Mindenki attól ő maga, hogy olyan, amilyen. Bár az illető másmilyen, mint én vagyok, és én másmilyen vagyok őhozzá képest, de mindketten elfogadjuk egymást. Ez a tulajdonképpeni szeretet. Nem az, hogy átölelek valakit, vagy ilyesmi. Az csak a felszínesség. A szeretet alapvetően nem más, mint összhangban lenni a legmélységesebb erőkkel, tehát van benne valami vallásos jellegû. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga a vallás: összekapcsolódom valami mélységessel, anélkül, hogy fürkészném.
Bert Hellinger
-
Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent. Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
-
Mi más lenne a szeretet, mint megérteni a tényt és örülni neki, hogy valaki más másféle és ellentétes módon él, dolgozik és érez, mint mi? A szeretet csak akkor hidalhatja át öröm útján az ellentéteket, ha nem szünteti meg és nem tagadja őket.
Friedrich Nietzsche
-
A legtöbben azt hiszik, hogy a szeretet valami olyasmi, amit kapunk, egy érzelem, amelyet ki kell érdemelni, és minél többet adunk belőle, annál kevesebb marad nekünk. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A szeretet olyan viszonyulás, amely átalakítja a világ tapasztalatát. Büszkeség helyett hálát érzünk mindazért, amink van. Amikor méltányolunk másokat, és hozzájárulásukat az élethez és kényelmünkhöz, a szeretetünket fejezzük ki. A szeretet nem érzelem, hanem a létezés és a világhoz való viszonyulás egy módja.
-
A szeretet olyan erő, amely megmagyarázhatatlan, nem lehet kémiai folyamatra lebontani. Ez a jelzőfény, mely hazavezet minket, amikor magunk vagyunk. És a fény, amely rávilágít veszteségünkre. Hiánya megfoszt minket minden széptől, ahogy az öröm élvezetétől is. Ettől éjszakáink sötétebbek, míg napjaink borúsabbak lesznek. Ha szeretünk valakit, nem számít, mennyire ártalmas, szomorú vagy szörnyû is az, abba kapaszkodunk. Ez ad erőt nekünk. Összetart bennünket. Belőlünk táplálkozik, s mi pedig belőle. A szeretet a mi áldásunk, s egyben a vesztünk is.
-
A szeretet az, ami a látványon túl van. Megszületünk az ösztöneinkkel; ez az alapállapot. Kísérletet teszünk meghaladására; szemlélünk, látunk. És amikor a látásban - a másik emberben, egy különösen tiszta október végi égben estefelé -, azaz a részletekben megpillantjuk magunkat, ott van (talán) a szeretet.
Babiczky Tibor
-
A természettel átélt egység élményére nincs szavunk. Benne vannak valamiben, ami bennük is van. Bennük van a Hold, a Nap, a csillagok és az ember számára érzékelhetetlen, titkos áramlatok.
Ez a szeretet.
Müller Péter
-
A szerelem az a mámorító érzés, hogy csak választottunknak élünk, hogy megosztjuk vele minden örömünket és minden fájdalmunkat, hogy támogatjuk, minden veszélytől megóvjuk s életünket is feláldozzuk érte. A szerelem egyben az az emberfeletti gyönyörûség, hogy tudjuk, hogy az ő szíve is egészen ilyen érzéssel van eltelve, s ő is oltalmaz és ápol bennünket, s hogy jelenlétének fényességében az egész világot átalakulni látjuk.