Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Lehet az élvezeteket halmozni, lehet vágyaknak, ösztönöknek élni, akár egy emberöltőn keresztül is, hogy aztán rájöjjünk: idővel minden csak ismétlés.

💔 Kapcsolat vége 🥗 Diéta
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember uralkodik a vágyai fölött. Más vágyakat kovácsol magának belőlük. Olykor engednünk kell, ha azt akarjuk, hogy az élvezetünk valódi legyen, és csak az igazi élvezet kísért minket azután is, hogy már letûnt.
  2. Mindannyiunknak vannak ösztönei, vágyai. Ez tesz minket emberré. A boldog, kiegyensúlyozott élet kulcsa az, ha megtanulunk uralkodni rajtuk.
  3. Megszeretünk, boldogok vagyunk, szakítunk, majd megint megszeretünk, és megint boldogok vagyunk, majd megint szakítunk. Ez ismétlődik egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy a létezés ilyen formája már fárasztóvá válik. Aztán tovább múlnak a hónapok, az évek, az évtizedek - valaki mellett vagy magányosan. Egy idő után nem is emlékszünk rá, milyen volt szeretni.
  4. Az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult. Minden emberi lénynek a boldogság a célja, ahhoz pedig az érzéseink vezethetnek el minket, az apró örömök, a nagy győzelmek, az erős érzelmek, a szerelmek. Nem számít, hogy a testünk vagy a képzeletünk éli át, vagy éppen az emlékezet formálja újra őket. Kilian Jornet
  5. Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül. Nemere István
  6. Az évek során változik az érzelmi életünk minősége, (...) azonban az alapvető ösztönök, vágyak, a mohóság és a remény állandó marad. Tommy Lee Jones
  7. Élni annyi, mint vágyakozni. És aszerint, hogy az ember a vágyakozást édesnek vagy keserünek tartja, itéli jónak vagy rossznak az életet. Anatole France
  8. Azt hisszük, hogy erőszakolni kell mindent az évek során. Fogni, vinni, el nem engedni, összeszorított fogakkal gyûjteni, cipelni csak előre. Csak sokára ismerszik meg az élet nevû különös jelenség természete. Hogy az elengedés többet segít, mint a görcsös akarás, s hogy az elégedett embert kudarc nem éri. Schäffer Erzsébet
  9. Megint szegényebb lettél azzal, amivel mindig szegényebbek leszünk, hiszen élünk: az idővel. Csak az időt színültig töltő semmivel, a vágyaiddal lettél újra gazdagabb. Somlyó György
  10. Ha az ember mindent teljesen kiélvez, teljesen beleveti magát, ugyanannyi idő alatt két életet élhet, miközben mások eggyel is csak nehezen birkóznak meg.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat