Ugrás a tartalomra
Lehet, hogy maguk modern fiatalemberek ki fognak nevetni, de amikor igazán nagy bajban vagyok, mindig elmondok magamban egy kis imát - akár séta közben az utcán, vagy amikor vásárolok az áruházban. És mindig kapok választ. Lehet, hogy csak valami jelentéktelennek látszó dologgal találkozom, aminek mintha semmi köze sem lenne a problémámhoz, de azért az a pici kis semmiség mégiscsak ott van.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha az apróságok számítanak. Mindaz, amit nap mint nap csinálsz. Mindaz, amit minden egyes nap teszel másokért. Ha kicsiben is, de megmented a világot.
-
Életem nagy részében, amikor este imádkoztam, azt kértem, hogy legyek normális. Aztán rájöttem, hogy olyan nem létezik. Mindenkinek van valami, amit szégyell, vagy ami magától nem megy neki (...). De nem azok tesznek azzá, amik vagyunk. Az számít, hogy mihez kezdünk velük.
-
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
-
Mintha egy gyertya meggyújtása, vagy egy ima elmondása mindent rendbe hozna. (...) Mert legvégül ha elveszítünk valakit, az összes gyertya, az összes imádság sem teszi semmisé a tényt, hogy nem marad másunk, mint egy lyuk az életünkben, ott, ahol régebben az a valaki volt, akit szerettünk. És egy sírkő, egy születési dátummal.
-
Van az imákban valami meghitten védelmező vonás, mint régi családi tárgyakban, amelyek önmagunk nem fenyegető részévé váltak; elismert és elfogadott vigasztalás az ima, lecsillapítja és megszünteti a veszedelmes gondolatot, amely néha akaratunk ellenére életre támad bennünk; anélkül, hogy gondolkodnánk, hiszünk néki, gyengeségünket ősrégi erejének védelmébe helyezzük, emberi gondjainkat és lidércnyomásainkat kisebbítjük azzal, hogy örök mértékkel mérjük, s mivel így egyenlőtlen helyzetbe állítjuk, jelentéktelenre csökkentjük őket.
Mesa Selimovic
-
Sokszor eszembe jutott anyám imája: Istenem, ha akarod, vedd el az életem, de a gyerekeimet mentsd meg! Anyámat elvehették, de a szeretetét nem. Az ma is velem van, és erőt ad.
Malála Júszafzai
-
Az élet nehéz. Elveszítünk apákat, testvéreket, anyákat, dalokat és darabokat magunkból. A bot ártatlan hátakra sújt le, az érdemtelent tisztelik, és túl sok a magány. Bolond lennék, ha azért imádkoznék, hogy minden rossz elkerülje a gyermekeim. Ha az ember túl sokat kér, könnyen csalódik. De hadd könyörögjek olyan apróságokért, mint a termékeny föld, az anyai szeretet, egy gyerek mosolya - olyan életért, amelyben több a jó, mint a keserûség.
-
Sosem a győzelmekért imádkozom, sem a szerencséért. Csak annyit kérek, hogy ki tudjam hozni magamból, ami bennem van. Tudom, hogy nagyszerû tudok lenni, de ha valami az utadat állja, nem mindig tudod megmutatni.
Lewis Hamilton
-
Amikor az ember szembesül a ténnyel, miszerint meg vannak számlálva életének hónapjai, akkor az idő sokkal fontosabbá válik. Ugyanakkor minden napnak tudok örülni. Sosem voltam vallásos, de mostanában elalvás előtt fohászkodom, és megköszönöm, hogy ez a nap is megadatott még.
Czeizel Endre
-
Hadd fejezzem be egy vallomással: hónapok óta van egy egészen rövid, reggeli imádságom: "Add, Uram, hogy jobban szerethessek, mint tegnap!" Ennyi az egész. Szívesen átadom, mert ebben minden benne van.
Gyökössy Endre