Ugrás a tartalomra
Lelkész: egy olyan ember, aki a lelki életünk rendezését vállalja, hogy a saját világi életét javítsa.
Kapcsolódó idézetek
-
Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.
Hamvas Béla
-
A lélek olyan, mint egy benned élő szentimentális élőlény, aki érez, és magára vállalja azokat a sértettségeket és haragokat, melyeket a külső világ okoz. Õ az, aki ha nem vagy magadnál, ha fizikailag nem vagy jelen, jelet ad, hogy élsz. Kicsi, jelentéktelen élőlény, mégis neki van a második legfontosabb feladata az agy után. Õ a "legfiatalabb jótevő", aki minden nap gondoskodik róla, hogy bírni tudd a hétköznapi élet kihívásait.
Kováts Laura Rozália
-
Lelki társ az, akivel legnagyobb örömünket és legbenső félelmeinket is megoszthatjuk, akinek legsúlyosabb bûneinket és javíthatatlan hibáinkat is bevallhatjuk, aki által legnagyobb reményeinket és talán megfogalmazhatatlan álmainkat is tisztázhatjuk.
-
A lelkileg teljesen kifejlett emberek hivatása: szolgálni a világot, s a bennük lakó szeretet e hivatás elfogadására indítja őket.
-
A lélek az a részed, ami eldöntheti: a testet szolgálja vagy a szellemet, de leginkább azzal tesz jót neked, ha összhangba tudja hozni a test kívánságait az örök szellem parancsával.
Berente Ági
-
Nagylelkûség többet adni, mint amennyire képesek vagyunk, büszkeség kevesebbet elfogadni, mint amennyire szükségünk van.
Kahlil Gibran
-
Fontos, hogy az embernek legyenek céljai, tudja, mit akar, és hogy hogyan lehet javítani az életünk minőségén, illetve azok életének minőségén, akik körülvesznek minket.
-
Milyen az, aki tiszta lelkû? Aki ugye nem bûnös. Aki mindig vigyáz arra, hogy piszok a lelkére ne tapadjon. A piszok más néven bûn.
Gárdonyi Géza
-
A tisztesség azt kívánja, hogy megbecsüljük azt, aki hajlandó kockára tenni értünk az életét, hogy mi tovább folytathassuk.
J. R. Ward
-
Élni annyi, mint törekedni előre, magasabbra, a tökéletesség felé, és el is érni.
Borisz Leonyidovics Paszternak