Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Lesznek napok, mikor olyan döntésekre kényszerültök, melyek a szeretteitek életére is hatással lesznek, és örökre megváltoztatnak benneteket. Ha elértek egy bizonyos kort, rájöttök, hogy férfinak lenni nem tiszteletet és erőt jelent, hanem hogy tudatában vagyunk a tetteinknek. A gyermek magával és saját, önző szükségleteivel törődik. A férfi kitekint, és mások igényei szerint cselekszik.

🪞 Önértékelés 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Akkor megértettem, mi az: férfinak lenni. Végre tudatosult bennem, hogy férfinak lenni annyi, mint gondoskodni azokról, akik fontosak a számunkra. Bárhogyan is. Ha máshogy nem, akkor az életünk árán.
  2. Egy férfit elsősorban az határoz meg, ahogyan a szeretteivel bánik, ahogy viszonyul hozzájuk. Attól lesz igazi férfi, hogy odafigyel magára, a párjára, a környezetére. Zséda
  3. Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy fel kell nőni a bizonytalan és nyugtalanító kihívásokhoz, le kell mondani a barátságról a felelősség kedvéért. Néha az embernek a tiszteletet kell választania, a szeretet helyett.
  4. Nem a szextől lesz valaki felnőtt. Hanem attól, hogy döntéseket kell hoznia. Néha rettenetesen nehéz döntéseket. A gyermekeknek megmondják a felnőttek, hogy mit tegyenek. Ám a felnőtteknek akkor is a saját döntésükre kell hagyatkozniuk, ha összeroppannak annak a súlya alatt. Jodi Lynn Picoult
  5. Ha vannak gyerekeid, akkor családod is lesz mindig. Mindig ők fognak állni az első helyen. Felelős maradsz értük. Egy férfi gondoskodik róluk, és így tesz még akkor is, ha őt nem értékelik vagy nem tisztelik, sőt még akkor is, ha nem szeretik. Csak egyszerûen összeszorítja a fogát, és teszi a dolgát, mert ő egy férfi.
  6. A tekintéllyel való viszony meghatározó. Nagy nyomást jelent. Ébernek kell lenni, mint az apaság felelőssége. Egyeseknek ez túl sok. Ritka a kiegyensúlyozott, okos fickó.
  7. Isten szíve szerint való férfi. Ilyen ember akarok lenni én is. Ilyen apa. Isten szívét akarom megmutatni a gyermekeimnek. Isten feltétel nélküli szeretetét és elfogadását. Az Õ szentségét és tisztaságát akarom tükrözni. Igazságos és megbízható apa akarok lenni. Aki vigasztalást és menedéket nyújt a gyermekeinek, mint Isten is az övéinek. Gyermekeim barátja akarok lenni, ahogy Õ is az. Úgy akarom fegyelmezni őket, ahogy Isten fegyelmez minket. Meg akarok nekik bocsátani, ahogy Õ is megbocsát. Azt akarom, hogy tiszteljenek engem, és tiszteljenek másokat is... Egyértelmû, hogy a huszonegyedik században apának lenni olyan kihívás, ami a végletekig igénybe veszi egy férfi erejét...
  8. Gyermekéveid már elmúltak. Eddig csak azok körében éltél, kik a te boldogságodat saját boldogságuk egyik fő-részének tekintették. Szeretet ápolt s vezetett minden lépteiden. Ártatlan örömeid között nem ismerted az aggodalmat s az élet gondjait. De most már kilépsz a világba az emberek közé, kik saját érde­keiket a te boldogságodnak föl nem áldozzák. Kevesebb szeretettel, több szigorral s gyakran kíméletlenül ítélik meg tetteidet és legfeljebb cserébe adnak örömet örömért, szeretetet szeretetért s még jó szerencse lesz, ha e cserében is meg nem csalnak. Az élet gondjai maholnap saját erődet s belátásodat is igénybe veszik. Deák Ferenc
  9. Egy férfinél az elköteleződés szándéka nem azon múlik, hogy a nő mit tesz érte, hanem sokkal inkább azon, hogy a kapcsolat hatására ő, a férfi mit akar megtenni, vagyis milyen emberré válik. Az elköteleződés döntése akkor születik meg benne, amikor felismeri, hogy a választott nő mellett jobb embernek érzi magát.
  10. Mi jelent többet neked: ha valaki azon gondolkodik, hogy meglep valamivel a születésnapodra, vagy ha valóban elmegy ajándékot venni neked? Mi miatt kerülnél összeütközésbe a törvénnyel: ha azon gondolkodsz, hogy bûntettet követsz el, vagy ha meg is teszed? Mi fog többet számítani a gyermekeidnek: ha azon gondolkodsz, hogy szerető és támogató szülőnek kellene lenned, vagy ha tényleg szerető és támogató vagy? Még soha egyetlen gyerek sem mondta: "Legjobban azt csodáltam az apámban, hogy ugyan rendkívül önző volt, és sohasem állt mellettem, amikor szükségem lett volna rá, de nagyon gyakran gondolkodott azon, hogy szerető és támogató apának kellene lennie." Nos, nézzünk szembe a ténnyel: ami valóban számít, az a tett, és nem a gondolat. Russ Harris
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat