Ma a legtöbb civilizált ember városlakó, vagy legalábbis városban végzi a munkáját. Mindennapi életükben szinte csak élettelen, főképpen ember alkotta dolgokkal találkoznak. Elfelejtették azonban, hogyan bánjanak mindazzal, ami él; ahol csak érintkezésbe kerülnek ilyenekkel, hihetetlenül rövidlátó módon kezelik, és megsemmisítenek mindent, amiből életünk táplálkozik. Mivel mindaz, amivel nap mint nap bánnak és amit fontosnak tartanak, emberi alkotás, mindent elkészíthetőnek tartanak.

Kapcsolódó idézetek

1. Az életünk nagy része fizikailag átépített, ember alkotta környezetben - városokban, épületekben, utcákban - játszódik, ahol a természet már nem látható. Mintha csak beleköltöztünk volna azoknak az embereknek az elméjébe, akik ezeket a mesterséges konstrukciókat és valóságokat elképzelték.
2. A modern élet elhasználja az embert; minél mûveltebb az emberiség, annál filigránabb; minél élesebb az esze, annál vaksibb a szeme; minél több gépet dolgoztat, annál több a kéztelen ember; minél több vonat szaladgál, annál több lábatlan ember biceg; minél többet élvez, annál kevesebbet él; minél nagyobb a mûvészete, annál többen szorulnak ki a természet áldásaiból ; vakok, bénák, siketnémák, kéztelen, lábtalan embertőkék éktelenítik el a kultúra emporiumának látóhatárát. Prohászka Ottokár
3. A civilizált életnek a föld az alapja, a föld, amely ad, mindig csak ad. Ebben a világban házakat emelnek, és megtöltik őket tárgyakkal. Termékeny, anyáskodó világ, amelyben sokkal bonyolultabb dolog életben maradni, ahol a sikernek és az elbukásnak száz meg száz lehetséges módja van. Agatha Christie
4. Gyûjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyûjtenek, gyûjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek. Wass Albert
5. Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Lucius Annaeus Seneca
6. Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett. Wass Albert
7. Időnként tudatosan lépek ki abból a látvány- és zajszennyezésből, ami nap mint nap, óráról órára ér bennünket a civilizációban. Terhelt világban élünk, szinte alig akad tiszta pillanat, amikor önmagunk lehetünk. Fa Nándor
8. Az a gond az emberekkel, hogy általában elfelejtik, hogy többnyire és igazán csak a kis dolgok számítanak. Mindig mindenki el van foglalva, nyüzsög, aztán vár valamire, a kijelölt várakozójában.
9. A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek. Isaac Asimov
10. Összehasonlítva a régi tárgyak és épületek bájával és életteliségével, a mienk egy roppant elszegényedett világ. Méltatlankodásom a felháborodás határát súrolja, nem értem, a technológia több ezer éves fejlődését követően hogyan élhetünk egy ennyire ronda világban. Annyira szegények lennénk, hogy nem engedhetjük meg az ennél szebbet? Mi értelme volt mindannak az áldozatnak, pusztításnak, ha az élet, a szépség és az egyediség finomságait tekintve szegényebben élünk egy középkori parasztnál is? Régmúlt idők mûalkotásait nézve mély benyomást tesz rám a bennük rejlő élénkség, intenzív életminőség. Ma majdnem minden, amit használunk, még ha drága is, ócska, hamisságot, közönyt áraszt, és azt az érzést, hogy ránk sózták. Charles Eisenstein