Összehasonlítva a régi tárgyak és épületek bájával és életteliségével, a mienk egy roppant elszegényedett világ. Méltatlankodásom a felháborodás határát súrolja, nem értem, a technológia több ezer éves fejlődését követően hogyan élhetünk egy ennyire ronda világban. Annyira szegények lennénk, hogy nem engedhetjük meg az ennél szebbet? Mi értelme volt mindannak az áldozatnak, pusztításnak, ha az élet, a szépség és az egyediség finomságait tekintve szegényebben élünk egy középkori parasztnál is? Régmúlt idők mûalkotásait nézve mély benyomást tesz rám a bennük rejlő élénkség, intenzív életminőség. Ma majdnem minden, amit használunk, még ha drága is, ócska, hamisságot, közönyt áraszt, és azt az érzést, hogy ránk sózták.