Ugrás a tartalomra
Ma este az egész világon sajátos fények vonulnak el; gyertyafényes temetők világítanak bele a ködbe. (...) Ez a hangulat elkel nekünk. Kell nekünk valami, sőt minél több abból a láthatatlan végtelenségből, melyből a lelkek jönnek felénk s melybe a világ is siet; kell, hogy megülje lelkünket az érzés, hogy hiszen az a végtelenség tulajdonképen a mi világunk, s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt, s mi is csak egy darabig maradunk itt; azután pedig oda sietünk, hol sokan, mindnyájan és soká, mert vég nélkül leszünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik.
Wass Albert
-
Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszûrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen.
Wass Albert
-
Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindünknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
Dean Ray Koontz
-
A temetés a legszebb dolog az ember életében. (...) Itt is van olyankor, meg ott is; egy hídon áll, ami összeköti az életet a halállal, a létet a nemléttel, a bizonyost a bizonytalannal. Az elhunyt elnyeri végső helyét az emlékek között, cselekvésre képtelen immár, a múlt passzív szereplője lesz, egy árnyék a ködben, melyre már nem figyel senki sem. Jelen időből múlt idő.
Veres Attila
-
Hagyd, hogy néha elragadjon az éjszaka, nézd a csillagokat és engedd, hogy megrészegítsen a végtelenség érzése. Az éjszaka, a maga minden sötétségével, egyben út is a megvilágosodás felé. Az éjszaka, melynek misztériumai közelebb visznek minket Istenhez, olyan, akár a sötét kút, melynek a legmélyén szomjoltó víz van: fekete árnyaiban valahol ott rejlik a láng, amely fellobbanthatja a lelkünket.
Paulo Coelho
-
Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál.
John Cure
-
A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszûnik az esztelen loholás.
Müller Péter
-
Elég nekem a szeretet, mert a szeretet egyformán magába öleli az embereket és az Istent, az életet és a halált. A nagy szeretet itt van, ebben a kis szobában... minden pillanatban belélegzem... bennem van, meg a külső világban, a mindenség egész végtelenjében... aki ezt nem érzi, az nem él igazán; aki érzi, az örökkévalóságban él... az ember, szeretettel a lelkében, átlépheti a halál küszöbét, mert a szeretet odaát is uralkodik, mindenütt, valamennyi létező és nemlétező világban.
Liviu Rebreanu
-
Mögöttünk örök csend, előttünk is örök csend, és létünk rövid idejét úgy kell leélnünk, hogy a futó pillanat boldogságával töltsük be a csend egész megmérhetetlen ürességét.
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj