Ugrás a tartalomra
Hagyd, hogy néha elragadjon az éjszaka, nézd a csillagokat és engedd, hogy megrészegítsen a végtelenség érzése. Az éjszaka, a maga minden sötétségével, egyben út is a megvilágosodás felé. Az éjszaka, melynek misztériumai közelebb visznek minket Istenhez, olyan, akár a sötét kút, melynek a legmélyén szomjoltó víz van: fekete árnyaiban valahol ott rejlik a láng, amely fellobbanthatja a lelkünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál.
John Cure
-
Az ember egy-egy fényes pillanatában szeretné megállítani az Időt, amely nem halad, hanem táguló, vagy éppen szûkülő körben forog velünk, mintha óriáskeréken ülnénk: fent kifényesedünk, megérezzük a Nap és a csillagok közelségét, s aztán újra lemerülünk a mélybe, a hit, az erő és az önbizalom elvesztésének mélyébe, amelyet Keresztes Szent János úgy nevez: a lélek sötét éjszakája.
Müller Péter
-
A fekete éjszaka legközepén
csak nézz fel az égre, mert ott vár a fény.
Mélységes sötétben szebben ragyog,
meglátod, megsegít sarkcsillagod.
Matt Haig
-
A mi időnk és terünk az éjszaka. A sötét, nedves és kiismerhetetlen. A mélység, ahol az érzések, vágyak és ösztönök születnek.
Kiss Judit Ágnes
-
Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül.
Victor Hugo
-
A sötétség, az igazi sötétség nem a fény hiánya, hanem a belenyugvás, hogy sose tér vissza a fény. Pedig a fény mindig visszatér és megmutat ismerős dolgokat: az otthont, a családot, de megmutat még észre nem vett és új dolgokat is. Új lehetőségekre világít rá, és buzdít, hogy használjuk ki őket.
-
Amikor szomorú vagy, légy igazán szomorú, süllyedj bele a szomorúságba. Mi mást tehetsz? Szükség van a szomorúságra. Nagyon pihentető egy sötét éjszaka, amely körülölel. Aludj el benne. Fogadd el, és látni fogod: abban a pillanatban, hogy elfogadod a szomorúságot, csodálatossá válik.
Osho
-
Az éjszaka kiismerhetetlen. Nem tudni, mit rejt a sötétség. Nem azért, mert nem lehet látni, azért, mert nem lehet kiismerni. Van valami odakint, ami megfejthetetlen számomra. Valami, ami hideg és riasztó, valami embertelen.
-
Rejtett fény ragyog a dolgok legmélyén -
erre gondolsz tán, hogyha így szólsz: van remény.
Kutasd hát és tárd ki ablakod,
tárd ki rá a két szemed, tisztán lásd az életet!
Omega
-
Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindünknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.