Magában akart ábrándozni, mint sokszor. A vizet nézte. Eszem ágában sem volt, hogy elmenjek. - Mi az, imádkozol? - kérdeztem, mert a két kezét összekulcsolta, ahogy rákönyökölt a korlátra. - Igen - mondta dühösen. S mindjárt kezdte is: - Úristen, ments meg a barátaimtól, az ellenségeimmel majd csak elbánok magam is.

Kapcsolódó idézetek

1. Karját égnek emelve harsogta Isten felé: "Miért éppen velem történik mindez?" Néhány pillanatig szótlanul figyelte a csillagokat, és mivel a magasból nem érkezett válasz, megrántotta a vállát, és azt dünnyögte: "Jó, jó, tudom! Miért ne épp velem történne?!" Marc Lévy
2. S az Ige alatt meggörnyedt a lélek. Szomorún indult a kapu felé, De onnan visszafordult: "Ó Uram, Egy vágyam, egy utolsó volna még; Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt, Szerettük egymást véghetetlenül, Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet, Szeretném viszontlátni odalenn, Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot." S felelt az Úr: "Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod." Reményik Sándor
3. Mindenki őrülten vágtat az álmai nyomában. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valami láthatatlant, még ha nem is voltak céljaik vagy... vagy, ha rájöttek, hogy nem érhetik el őket, akkor sem adták fel, hanem küzdöttek tovább. De mindeközben én mégis mit csináltam? A távolból figyeltem és még a kezemet sem nyújtottam ki. Annyira féltem attól, mi történhet, hogy még csak meg se mertem mozdulni. Ehelyett csupán irigykedve néztem, hogy találják meg mindannyian az útjukat. Azzal takaróztam, hogy más vagyok, mint ők, pedig csak féltem, hogy fájhat.
4. A szeretteitől való közelgő elszakadás, és nem az élet vége volt az, ami a hitét életben tartotta. A remény, hogy még egy kis időt tölthet azzal, akit szeret, arra késztette, hogy a keresztet szorongassa, szent szobrok arcát nézze, és halkan imákat mormoljon. J. R. Ward
5. Azt hitte, hogy még alszom s megölelt s én mozdulni se mertem, félve, hogy felébredek és álomnak remélve, hogy ébren vagyok... és húnyt szemmel és mozdulatlanul és remegve tûrtem, hogy karjaimba fészkelje magát. Szabó Lőrinc
6. Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtáig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Aztán elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótlanul gondolattanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába. Reményik Sándor
7. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.
8. Maradj velem, oh én Istenem, mert immár beesteledik és a nap elhanyatlott! Mily félelmes volna az éj, hideg némaságával és titkos setétségével, - mily aggodalmasan hajtanám le fejemet ez estén is az álomra, melyben nem eszmélvén magamról, ollyá leszek, mint a holt: ha nem tudnám, hogy a mélységes homály nem fed el engem szemeid elől, hanem az éjszaka is mint a nap fénylik és a sötétség teelőtted olyan, mint a világosság, ha nem hinném: hogy az Úr nekem őrizőm, ki nem szunnyad és nem aluszik! Tompa Mihály
9. Sehogy sem tudta szétszedni az érzelmeit. Volt bennük aggodalom, lelkiismeret-furdalás, szemrehányás és elszántság, jókora elszántság. Túl hirtelen nyilalltak egymáson keresztül ahhoz, hogy megállítsa őket, rendet teremtsen köztük. Palotai Boris
10. Istenem Uram! kérlek tégedet, Fordítsad reám szent szemeidet, Nagy szökségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szívemet.