Ugrás a tartalomra
Manapság ha azt mondom, "barátom", a szó sok mindent jelenthet. Talán egykor régen még ugyanazt a fogalmat jelölte, ma bizonyosan nem. Mondhatom arra, akinél valamit szeretnék elintézni, arra, aki egy üzletben rendszeresen kiszolgál, aki ingyen beenged valahova, ahol egyébként fizetnem kéne, mondhatom akár százféle kapcsolatra, hogy a másik végén a "barátom" áll. Bárkinek mondom, meg sem lepődik, hisz neki is sok ilyen kapcsolata van: felszínes, egyetlen apró felületen érintkező, legfeljebb kölcsönös érdeken alapuló, nem több.
Kapcsolódó idézetek
-
Kit nevezünk pontosan "barát"-nak? Ez olyan kérdés, amely meglehetősen szánalmas embernek láttat minket, ha hangosan tesszük föl. A barát alapvetően olyasvalaki, akivel kölcsönösen kötődünk egymáshoz.
-
A "nyitott" szó jelentéséhez nálam egy nyitott ajtó képzete társul. Olyan, amit könnyen, minden nehézség nélkül lehet nyitni. A "szabad" ugyanezt jelenti. Ha valaki nyitott és szabad, akkor egyre több új gondolatot képes magába fogadni, és ez egyre több energia kifejtésére készteti. Ez mind mások felé árad, s ily módon segít rajtuk. Ez igen hasznos és szükséges, különösen manapság.
Tendzin Gjaco
-
Ha az ember azt mondja valakinek, hogy "egyszer ebédeljünk együtt", vagy "egyszer igyunk együtt", az általában az ellenkezőjét jelenti. Ha valóban enni vagy inni akar egyet valakivel, miért nem beszéli meg, miért napolja el? Olyan ez, mint a "barátom" megszólítás. Általában azok szólítják az ember "barátomnak", akik nem barátai, akik le akarják nyúlni, esetleg már le is nyúlták, és végezni akarnak vele. Ha azt hallod, "Barátom, nincs miért aggódnod", akkor fuss, ahogy bírsz!
Tibor Fischer
-
Barátság. Milyen szép szó! Ott cseng benne a bizalom, átszövi a bátorítás, két kézzel hozza a biztatást és a segítséget a bajban. Sokfélét bemagyarázhatunk e rövid szóba, de számomra barátság csak egyféle van. Õszinte, egymást segítő.
J. J. Stalter
-
A régóta keresgélt "legjobb barát" tulajdonképpen végig ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, amit számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem egy konkrét ideál, ami egyvalakiben megvan, és akkor az a nagybetûs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabjai szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság.
Leiner Laura
-
Mi van az emberek között?... Maga nem tudja még, hányféle kapcsolat van, az emberek négy-öt fogalommal gondolkoznak, van barátság, szerelem, rokonszenv, bizalom... De van más is, aminek nincsen neve. Van titkosabb és érthetetlenebb kapcsolat is, ami nem barátság, nem is szerelem, s mégis olyan forró és eleven, hogy nem lehet kitérni előle.
Márai Sándor
-
Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szûkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.
Márai Sándor
-
A barátok egész életükben kötődnek egymáshoz, de ha a körülmények úgy kívánják, hosszabb-rövidebb ideig képesek egymástól független életet is élni. Segítik egymást, de nem igénylik a szívességek azonnali viszonzását. A barátok szeretnek együtt lenni, tisztelik egymást, és engedik, hogy a másik önálló személyiséget alakítson ki.
Miklósi Ádám
-
Gondolkoztatok már azon, hogy miért bukkantak fel a barátaitok az életetekben? Vajon véletlen volt, vagy eleve elrendelt? Vagy talán mindkettő? Függetlenül az okoktól, vannak olyan barátok, akikről tudni, hogy egy ideig velünk lesznek, és vannak, akik nem biztos, és van az az egy barát, aki hát remélhetőleg egy nap több lesz, mint barát.
-
A barátság bizonyos értelemben több a szerelemnél, mélyebb, tartalmasabb. Az ember nem kifogásolja, ha a barátjának más barátai vannak, sőt inkább támogatja. Azt viszont nagyon is sérelmezzük, ha a kedvesünk beleszeret másba, és minden lehetséges eszközt bevetünk a megakadályozása érdekében.