Ugrás a tartalomra
Még a legborúsabb napon is fel szokott csillanni egy-egy kósza napsugár, és ritkán akad olyan komor napunk, amelyen ne érne valami apró öröm is minket.
Kapcsolódó idézetek
-
Még a legrosszabb napokon is van okunk az örömre.
-
Csodálatos, hogy az ember a legkilátástalanabb helyzetben is képes megkapaszkodni egy halvány reménysugárban, s ettől már szinte boldognak érzi magát.
Henry Rider Haggard
-
Egyikünk sincs szétesve, csak a sors kicsit megrángatott bennünket. (...) De néha azért mutat felénk egy kis könyörületet is.
Orson Scott Card
-
Süt a nap, nehogy szomorú légy,
Ez lehetne százszor is rosszabb.
Süt a nap, kicsit nevet az ég,
Még gyönyörû dolgokat hozhat.
-
De hiába! nincsen olyan boldogság, amit néha egy-egy kis felhő, habár csak futólag is, el ne homályosítson, vagy éppen egy kis fröccsel hébe-hóba nyakon ne öntsön. Ez már így van az emberi életben. A felhő aztán elvonul, a zápor megszûnik, az ég újra kiderül s mosolygása most, a ború után, kétszeresen jól esik.
Czárán Gyula
-
A körülmények csak ritkán passzolnak egymáshoz, és egyetlen délután összetevődhet akár az öröm és a rettegés diribdarabjaiból is.
-
Még a legnehezebb időkben is ott a reménysugár.
-
Sokszor nem vesszük észre a szerencsénket, pedig egy pislákoló lámpa is boldoggá tehet bennünket, elhalványítja az arcunkon tolakodó áruló jeleket, amit a lelkiismeret vagy valami belső szorongás kényszerít ki belőlünk.
Lakatos Menyhért
-
Muszáj egy kis lazaságot csempészni a mindennapjainkba. Jólesik olykor venni egy mély lélegzetet, és mosolyogva várni a jövőt.
Stéphane Garnier
-
Mintha igaz volna, hogy vannak szerencsétlen napok az esztendőben, amikor csövestől szakad a nyakunkba a bosszúság és keserûség, éppúgy vannak néha örömnapjaink is, amikor mintha angyalok hágnának egymás sarkába, hogy nekünk örömet szerezzenek.
Gárdonyi Géza