Ugrás a tartalomra
Még ha csak egy pillanatról van is szó, már a pillanat nagyságán is mérhető egy élet nagysága. Egy hegylánc magasságát sem valamely völgyfenék magassága szerint adják meg, hanem kizárólag a legmagasabb hegycsúcs magassága szerint. Ugyanígy az élet értelméről annak csúcspontjai döntenek, s egyetlen pillanat képes visszaható jelleggel értelmet adni az egész életnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet nem egy pillanatból áll, hanem végtelen számú pillanatból. Az határoz meg, hogy milyen döntést hozol a következő pillanatban.
-
Az élet értékelhető hosszúságát a boldog pillanatokból összeadható időtartam nagysága határozza meg.
Csontos Márta
-
Az életben mindennek csak annyi jelentősége van, amennyit tulajdonítunk neki. Az emberi lét egyik csodája épp az arra való képességünk, hogy bármely adott eseményt fel tudunk ruházni csodálatos és felemelő, vagy épp szörnyûséges és kétségbeejtő jelentőséggel.
Tony Robbins
-
Ha magasan vagyunk, mindent kicsinek láthatunk. Akkor már nem fontos a dicsőségünk, szomorúságunk. Nyereségünk és veszteségünk egyaránt odalent marad. A hegy csúcsáról látod azt is, hogy milyen nagy a világ, milyen tágas a szemhatár.
Paulo Coelho
-
Az élet egy magaslat. Amíg fölfelé kapaszkodik az ember, a csúcsot nézi és boldog, de amikor fölér és letekint, egyszer csak meglátja a lejtőt. (...) Fölfelé hosszú az út, lefelé viszont nagyon is rövid.
Guy de Maupassant
-
Az ember élete végén nem úgy értékeli azt, mint az összes pillanatának átlagát - ami közel semmi volna, plusz egy kis alvás. Az ember az életét egy történetnek látja, melynek ívét a fontos pillanatok adják meg, azok, amelyekben történik valami.
Atul Gawande
-
Nehéz egy ember életének értékét megbecsülni. Egyesek azt mondják, hogy a hátrahagyott szeretteinkben mérhető. Mások úgy hiszik, hogy a hitben. Megint mások szerint a szeretetben, és olyanok is vannak, akik azt tartják, hogy az életnek semmi értelme sincsen. Hogy én? Én úgy gondolom, hogy azok által méretünk meg, akik hozzánk mérik magukat.
-
Az emberi értelem csak úgy tudja megállapítani valaminek az értékét, ha a saját mércéjéhez képest találja ugyanakkorának, kisebbnek vagy nagyobbnak. Ám Isten végtelenségével az ember nem mérheti össze magát, csak megadhatja magát neki.
Marco Malvaldi
-
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
-
A célt nem megtalálni lehet, hanem meghatározni. Nem valószínû, hogy egy hirtelen fellángoló áhítatos pillanatban rád talál. Ehelyett az apró pillanatok, az öröm villanásai, a csodálat megélése, a bizonyos emberekkel, állatokkal vagy a természettel való kapcsolat melegsége adhat rálátást arra, hogy mi lehet az életértelmed. Ez az értelem más, mint egy cél; nem lehet kipipálni egy listáról. Ehelyett az értelem termékeny talajként mûködik, amelyből a céljaid kinőhetnek. Ha van egy átfogó küldetésed, és olyan célokat választasz, amelyek eredményei kiegészítik e végső értelmet, az hatalmas erőt ad ahhoz, hogy továbblépj, és valódi változást érj el.
Julia Ravey