Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megérzésekre, sejtésekre, metaforákra alapozva nagyon komplex konstrukciók készíthetők és kommunikálhatok: telepátia, telekinézis, akaratátvitel, kanálhajlítás, bioenergia, gyógyító kézrátétel, apró zöld emberkék a galaxisból és az elme megannyi más érdekes szüleménye. Tátott szájjal hallgathatjuk őket mindaddig, amíg nem kell megfelelniük a gyakorlat kritériumainak, a megismételhetőség, az előre megjósolható és ellenőrizhető előfordulás egyszerû természettudományos kritériumainak. Csak ennyi az oly hőn óhajtott befogadás, a tudományhoz tartozás feltétele. S ennek nem tudnak megfelelni.

Csányi Vilmos
💍 Feleség 🦁 Bátorság próbája
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az elbeszélés a telepátia egyik formája. Tintajeleket pötyögtetve egy üres lapra képes elküldeni az olvasónak legbensőbb gondolatait és érzéseit. Varázslatos eljárás, mégis oly mindennapi, hogy senki sem áll meg csodálkozni rajta. Elolvasni egy mondatot annyi mint megérteni, mintha csak az ujját görbítené, itt sem férkőzik közéjük semmi. Ian McEwan
  2. Az értelemnek megvannak előítéletei, az érzékeknek bizonytalanságai, az emlékezetnek határai, a képzelődésnek villanatai, az eszközöknek tökéletlenségei; a tünemények végtelen számúak, az okok rejtettek, az alakok talán átmenetiek s változók. Ennyi akadály ellen, melyek bennünk vannak, s melyeket a természet kívülről elénk halmoz, mivel rendelkezünk? Lassú tapasztalattal s korlátolt gondolkodással: ezek az emeltyûk, melyekkel a filozófia a világot mozgatni akarja. Denis Diderot
  3. Az óriási technikai haladás, a természettudományok eredményei, az az elképzelés, hogy ezek segítségével jószerivel mindent irányíthatunk és manipulálhatunk, magát az életet is, s az a tapasztalat, hogy a technika lelki és biológiai létében is befolyásolja az embert - mindez oda vezetett: nem is sejtett mértékben lerázhattuk magunkról azt a hiedelmet, hogy a természeti törvények és különösen az organikus folyamatok változhatatlanok.
  4. A tudományos igazságok bizalommal társuló befogadására akkor van esélyünk a nagyközönségnél, ha új, nagy hatású, pozitív töltetû metaforákat tudunk hozzákapcsolni a tudomány előrehaladásához. Patkós András
  5. A természeti "törvények", "igazságok" az ember alkotásai, nem a külső valóság létezői, amelyek felfedezésre várnak, nem egy omnipotens isten vagy értelmes anyatermészet logikus konstrukciói, hanem modellek, olyan emberi konstrukciók, amelyek mûködtetve képesek a természet egy korlátozott területén néhány jelenség lezajlásának korlátozott magyarázatára, jövőbeli történések bizonyos valószínûségû predikciójára, megjósolására. Csányi Vilmos
  6. A tudomány maga is egy hiedelemrendszer. Minden tudományos hipotézis, elmélet, modell hiedelem, de a tudomány csak akkor fogadja el a hiedelmek legális kommunikációját, ha azokat folyamatosan szembesítik a kísérletek, megfigyelések során megismert tényekkel. Ennek az apparátusnak köszönhetjük a tudomány, a technika, végső soron az ember fejlődését. Csányi Vilmos
  7. Az empátia, együttérzés képessége tesz emberré. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor ez végtelenül nehéznek, talán megoldhatatlannak tûnik, hiszen a kakofónia, a káosz, az önvédelem, fikcióink vagy vágyaink épp arra sarkallnak, hogy befogjuk a fülünket, ne nézzünk oda, ragaszkodjunk ahhoz, hogy saját nézőpontunk vagy projekciónk az egyedüli lehetséges valóság, mindegy, hogy közben mennyit rombolunk. Együttérzek azokkal, akiket a saját félelmeik tartanak így fogságban, miközben embertelennek is tartom őket. Fabricius Gábor
  8. Valaminek az alkotó megértése, legyen szó akár mûvészetről, akár történelemről, akár zenéről, akár természettudományról, nem tisztán értelmi folyamat, hanem érzéki és érzelmi is. A mélyreható felismerést - minden területen - rendszerint intenzív testi és lelki érzések kísérik, melyek gyakran akusztikai, kinesztéziai vagy vizuális formát öltenek. Ezeket az érzéseket nem lehet elválasztani magának a felfedezésnek a folyamatától. Az értelem nem tud a teljes személyiség elkötelezett részvétele nélkül mûködni, és a tudomány igazán az érzékeny, érzelemgazdag emberi elme talaján virágozhat ki.
  9. Az energia követi a gondolatot; afelé haladunk, amit képesek vagyunk elképzelni és e határokon nem juthatunk túl. Tapasztalatainkat a feltételezéseink, az elvárásaink és a hiedelmeink színezik, teremtik meg; ha megváltoztatjuk elvárásainkat, az élet összes aspektusával kapcsolatos tapasztalatainkat is megváltoztatjuk. Dan Millman
  10. A tudósnak nagyjából ugyanazokra a képességekre van szüksége, mint az elsőrangú drámaírónak, regényírónak, színésznek. Nem elég fölvázolni a természeti folyamatok cselekményét, jelmezt adni a szereplőkre és a szájukba adni a mondataikat; életre is kell kelteni őket. Csak az érzéki képzelet tud életet lehelni azokba a steril, élettelen szimbólumokba és szavakba, amelyekkel a tudósok kénytelenek másoknak átadni fölismeréseik lényegét.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat