Ugrás a tartalomra
Megeshet, hogy az egész életedet azzal töltöd, hogy a kíváncsiságodat követed, és a végén nem tudsz mit felmutatni - leszámítva egy dolgot: azt a kielégítő tudatot, hogy a kíváncsiság nemes emberi erényének szentelted az egész létezésedet. És ez több mint elég ahhoz, hogy bárki is kijelenthesse, gazdag és csodás eletet élt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életben mindennek csak annyi jelentősége van, amennyit tulajdonítunk neki. Az emberi lét egyik csodája épp az arra való képességünk, hogy bármely adott eseményt fel tudunk ruházni csodálatos és felemelő, vagy épp szörnyûséges és kétségbeejtő jelentőséggel.
Tony Robbins
-
A kíváncsiság lényeges tulajdonsága az embernek, még ha bele is lehet halni. Emberré válásunk jelentős hozadéka az igény önmagunk és környezetünk megismerésére. Kultúránk olyan sok tudást halmozott fel, hogy a tanulást kényszernek érezhetjük - holott alapvető igényünk.
Erőss Zsolt
-
Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát.
Andrea Owen
-
Bárki lehetsz, bármit tehetsz, bármire szert tehetsz. Születésedtől fogva megillet a jog, hogy életed megteljen minden széppel és jóval.
-
A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?… Mit akartál igazán?… Mit tudtál igazán?… Mihez voltál hûséges és hûtlen?… Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?… Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon; de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.
Márai Sándor
-
Mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet, s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget, mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.
Márai Sándor
-
Ha valaki igazán érett és kiteljesedett személyiség, az gyermeki, ártatlan, áhítattal és ámulattal teli, és annyira fogékony a lét szépsége iránt, hogy egész élete túláradó szeretetté válik. A téged körülvevő lét kimondhatatlanul csodálatos, és ha szíved nem táncol együtt vele, akkor nem is élsz.
Osho
-
Tanulj többet, érezz többet, csinálj többet! Érj el többet. Csak döntés kérdése, hogy intenzívebb életet élsz, színültig töltöd a létezést szenvedélyekkel és gyönyörû részletekkel - vagy sem.
Nadya Tolokonnikova
-
Az ember végtelenségig sorolhatná, hogy mire vágyik, s mi az, ami ebből nincsen meg; ha azonban abból a szempontból tekint vissza, hogy hogyan is élt, s ha megállapítja magában: "Hitemre, sok mindenen mentem keresztül, sok mindent próbáltam, és az semmire sem vezet, ha azon emésztem magam, ami nincs, ha egyszer az ember előző élete amúgy is elhatároz mindent!", akkor elég, ha az ember megleli a mégoly személyes kielégülés tárgyát ahhoz, hogy semmit se bánjon meg a döntő órában.
Nagai Kafú
-
Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerû, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?
Márai Sándor