Ugrás a tartalomra
Megesik, hogy olyasmi történik, amire már nem is számítasz. Mert elképzelhetetlen volt számodra, hogy egy réges-rég elfeledett érzés valahonnan mélyről még felsejlik és erőre tud kapni benned annyi "nyûglődve" töltött év után. Nem tudod, mit kezdj vele, hova tedd, mert hát a kirakatba mégsem lehet... Hogyan kell viselni, kezelni, hogyan kell ahhoz viszonyulni, akihez legszívesebben sehogy sem viszonyulnál? Rengeteg átláthatatlan kérdés, amire nincs válasz. Ám mégis, van válasz. Van válasz, mégpedig benned. Mert ezekre a kérdésekre senki sem válaszolhat helyetted. Csak te. És te pontosan tudod a választ.
Kapcsolódó idézetek
-
Igazából lehet, hogy még szereted, bár már nem úgy, de érzel valamit. Valamit, amit nem tudsz elvágni, hiába gondoltad, hogy majd jó lesz. Hogy menni fog. Nem. Ami lezáratlan, az az is marad. Senki sem fogja helyetted lezárni, megoldani, elbúcsúzni. Az élet túl rövid. Zárj le mindent, és semmit se vigyél magaddal tovább feleslegesen. Csak lehúz, és egyébként is: visszatér, leginkább akkor, amikor nem is várnád. Azt meg nem te választod meg, hogy épp jó időben teszi-e.
Oravecz Nóra
-
A zavaros érzelmekkel megválaszolhatatlannak tûnő kérdések bukkannak fel, megállás nélkül pörögnek fejünkben: leszek-e valaha jobban? Most mit tegyek? Miért történik ez?
Van olyan erő, amelyet csak a veszteség és a gyász jelenlétében lehet megismerni. És ezzel az erővel, mintegy jutalomként, együtt jár az élet mélyebb szintû, személyes megértése.
Gregg Braden
-
Nem tudom elmondani, amit mondani akarok. Nincsenek megfelelő szavaim, amelyekkel széttörhetném ezt a borzalmas állapotot: a várakozást. (...) Megérintettél, felnyitottál, magadévá tettél. Féltékeny vagyok és őrjítően elhagyatott a némaságban. Az idő nem múlik. Egy helyben áll, de rossz helyen áll.
Ingmar Bergman
-
Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hûtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tûrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Õk nem te vagy, igaz? Õk nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen ûrt. Senki, csak te.
-
Van a találkozás... amit nem vársz. Ami váratlan... Vagyis... mégsem az... Mert vártad, csak talán nem az eszeddel, nem a tudatoddal, de legbelül érezted, hogy egy napon megtörténik. A találkozás... önmagaddal... egy másik emberben... Félelmetes és lenyûgöző ez a találkozás... Mert bár együtt élsz az érzéssel, lassan talán megszokottá válik, talán már nem is számítasz rá, talán már le is mondtál róla, mégis, megdöbbensz, amikor megpillantod önmagadat... a másikban.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvû morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
Müller Péter
-
Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb.
Oravecz Nóra
-
Nagyon nehéz, ha az ember átél valamit úgy, hogy nem engedik meg neki, hogy az érzéseit kifejezze. Ez olyan, mint egy megfagyott pillanat. Évtizedek múlhatnak el, és az a megfagyott pillanat mindig ott lesz. Valami történik majd, ha kiolvad. Ezt meg lehet érezni, és utána tovább lehet lépni. Addig, amíg ott van fagyottan, olyan, mintha az ember le lenne szögezve valahova.
Feldmár András
-
Nincs annál gyötrelmesebb érzés, mint amikor az ember mondana valamit, valami fontosat, de nem tudja, hogyan öntse szavakba. Ha átélt valamit, de nem képes kiadni magából, és ez belülről mardossa.
Alexandra Bracken
-
Hogyan lehettünk (...) egy hónapig olyan boldogok, miközben te tudtad, hogy halálra vagy ítélve? Hogy csináltad, hogy továbbra is szép és jókedvû maradtál? És én honnan vettem a bátorságot, hogy ne omoljak össze. (...) Lassan egy éve, hogy magamra hagytál. Annyira hiányzol... Tegnap volt a születésnapom, de úgy érzem, már nincs is korom.
Guillaume Musso