Ugrás a tartalomra
Meghaltam mint ásvány és növény lettem,
Meghaltam mint növény és állattá váltam,
Meghaltam mint állat és ember vagyok.
Miért kellene félnem? Mikor váltam kevesebbé a haláltól?
Kapcsolódó idézetek
-
Bizonyos, hogy mióta csak növényekkel táplálkozom, több, gazdagabb, finomabb ízeket érzek, ínyem fogékonyabb az ingerek felvételére, élvezőképességem növekedett, s én csak ezért is ragaszkodom eddigi étrendemhez. Aztán tapintatom is tiltakozik az ellen, hogy olyasmit megegyek, ami valaha élt-mozgott, mint én. Ember és állat között semmi lényegbevágó különbséget nem tudok. Az a tétel, hogy az ember nem testvére az állatoknak, éppannyira megdőlt, mint az, hogy a Nap forog a Föld körül. Aki tehát állatot eszik, az egész nyugodtan embert is ehetik.
Kosztolányi Dezső
-
Ki tudja hány napkelte után váltál
súlytalanná lelkem zárt terében.
ne vágyódj utánam mint viharban
kifordult növény a föld után. én már
nem sietek boldogtalanná lenni.
Pethes Mária
-
Kiszakadtam testemből, satnyábbá lettem, mint a kósza árnyék, erőtlenebbé, mint a kóbor kísértet... elsorvadtam, de éltem.
Joanne Kathleen Rowling
-
Az ember az egyetlen, halálra tudatosan gondoló állat. Az emberi előrelátás a halálfélelemmel kezdődött. Az állatok, ha fogalmakban gondolkoznának, nyilván örök életûeknek gondolnák magukat. Félni ők is félnek a haláltól, de csak a veszély pillanatában. Azaz: nem járja meg az eszüket, hogy egyszer mindenképpen meghalnak.
Bodor Pál
-
Az ember az egyetlen állat, mely a haláltól fél. Az ember egyáltalán félénk valami. Nem is lehet érteni, hogy félelmében már régen el nem pusztult. Rettenetes sokat kellett neki rettegnie az életéért a roppant régiségben, hogy ennyire beleivódott nemzedékről nemzedékre a félelem. Már csak ha a jelét látja a halálnak, eláll a lélegzete, mintha az emberi halál oly ritka volna, hogy nem lehetett volna eddig hozzászoknia, hogy mindenki meghal.
Móricz Zsigmond
-
Fázni, éhezni és félni akarok. Élni akarok, nem csupán úgy tenni, mintha élnék. És amikor elérkezik az idő, készen akarok állni arra, hogy tiszta fejjel, nyugodtan belesétáljak az erdőbe, és hagyjam, hogy az ottani élet táplálkozzon a húsomból és a csontjaimból, ahogy addig én tettem az övékből.
Mark Boyle
-
Halálom után kevésbé leszek halott, mint most, mivel nem fogok tudni róla, és mivel ezt tudom.
Marcel Jouhandeau
-
Elértem azt a pontot, amikor már nem féltem a haláltól. Ez tulajdonképpen szabaddá tett, noha továbbra is rabszolga voltam.
-
Szeretsz és élsz,
emberként félsz.
Hallasz és látsz,
emberként vágysz.
Pálnagy László
-
Az emlékeim tesznek emberré. Nélkülük semmi vagyok. Nem több, mint egy állat.