Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Bizonyos, hogy mióta csak növényekkel táplálkozom, több, gazdagabb, finomabb ízeket érzek, ínyem fogékonyabb az ingerek felvételére, élvezőképességem növekedett, s én csak ezért is ragaszkodom eddigi étrendemhez. Aztán tapintatom is tiltakozik az ellen, hogy olyasmit megegyek, ami valaha élt-mozgott, mint én. Ember és állat között semmi lényegbevágó különbséget nem tudok. Az a tétel, hogy az ember nem testvére az állatoknak, éppannyira megdőlt, mint az, hogy a Nap forog a Föld körül. Aki tehát állatot eszik, az egész nyugodtan embert is ehetik.

Kosztolányi Dezső
🔮 Jövőkép 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember azáltal különbözik a növénytől és az állattól, hogy képes felismerni a létezés csodáját. A növény és az állat nem különül el minden létezőtől, míg az ember szembehelyezkedik azzal. Jannah Loontjens
  2. Ahogy egyikünk sem "csak egy ember", hanem összetett egyén, akinek a teste csak egy eszköz, amin keresztül megtapasztalhatja az életet, ugyanez igaz az állatokra is. Lehet, hogy másként néznek ki, másként "beszélnek", másként viselkednek, de a lényeg ugyanaz, főleg abban a tekintetben, ami erkölcsileg számít. Élnek, tudatosak, éreznek, szenvedni tudnak, családjuk és barátaik vannak, biztonságot és kényelmet keresnek.
  3. Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendûségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nincs öntudata (?), milyen szerencse! Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, s nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerûbb, tisztább az élete. Lengyel Menyhért
  4. Ha meg lehet élni csak növényi táplálékon - márpedig meg lehet -, akkor nem etikus dolog megenni az állatokat. Nincs szükség húsevésre, és egy állatot megölni ugyanúgy gyilkosság, mint az emberölés. Laár András
  5. Szeretjük azt hinni, hogy racionális lények vagyunk. Emberiek, tudatosak, civilizáltak, gondolkodók. De ha szétcsúsznak a dolgok, csak egy kicsit is, akkor egyértelmûvé válik, hogy nem vagyunk jobbak az állatoknál. És bár mindannyiunkban ott lakozik egy állat, az különböztet meg minket az állatoktól, hogy gondolkodunk, érzünk, álmodunk, szeretünk. És minden valószínûség ellenére, minden ösztönünk ellenére: fejlődünk.
  6. Az ember húsevő állat; hogy ne kelljen szégyelnie, hogy testvéreit megeszi, eltagadja a rokonságot; azzal dicsekszik, hogy magasabb eredetû; de minden az állatokkal való rokonságára mutat; úgy születik, mint ők, úgy táplálkozik, mint ők, úgy szaporodik, mint ők, úgy hal meg, mint ők. Anatole France
  7. Körülbelül három esztendeje nem eszem sem húst, sem zsírt, tisztán növényekkel, tejtermékekkel táplálkozom. Azóta szinte naponta részem van embertársaim viharos érdeklődésében. Rázzák a fejüket. Azt mondják, hogy a táplálékok minemûsége nem is olyan fontos. De ezt annyiszor ismételgetik s annyi kérdéssel ostromolnak, hogy állításukból az ellenkező tanulságot kell levonnom. Kosztolányi Dezső
  8. Az egyik fotoszintézist végez, a másik élőlényeket fogyaszt. Nagy különbségek végső soron már csak az időtartamban vannak, amely alatt az információfeldolgozás megvalósul és cselekedetté válik. De vajon a lassú lények eleve csekélyebb értékûek a gyorsaknál? Olykor-olykor feltámad bennem a gyanú, hogy ha vitathatatlanul leszögeznénk, mennyi mindenben hasonlítanak a növények az állatokhoz, akkor nyomban nagyobb figyelem illetné meg a fákat és más növényeket is. Peter Wohlleben
  9. Hogy mi bírt rá a kizárólagos növényevésre? Eleinte a szeszély. Miután azonban megpróbáltam, éreztem, hogy megfelel testi és lelki alkalomnak, s nem hiszem, hogy bármikor is le tudnék nyelni egy darab húst, vagy zsírral készített ételt. Kosztolányi Dezső
  10. Modern, pörgős, anyagias társadalmunkban sok ember elidegenedett a táplálékától, és nem gondol arra, hogy a növények is élőlények, de hitem szerint ahogy egyre többen foglalkozunk saját élelmiszerünk megtermelésével, és azzal, hogy betakarítsuk, majd asztalunkra juttassuk őket, a növényvilággal való szoros kötelékünk valamelyest újra kialakul majd. Jane Goodall
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat