Ugrás a tartalomra
Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hûséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk (...), vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat.
Ingmar Bergman
-
Mindenki a szebbik arcát mutatja felénk, és ami csúf, azt gondosan eltakarja. Ne akarjunk hát más bőrébe bújni, mert már későn jövünk rá, hogy nem olyan kellemes. Nagyanyám emlegette mindig, ha másra voltam irigy: „Ha mindenki kivihetné a piacra egy csomagban az örömét és a bánatát, és mindenki belekukkanthatna kedve szerint a máséba, senki sem cserélne a másikkal.” Ne akarjunk hát olyan terhet a vállunkra venni, amibe nem látunk bele, még akkor sem, ha messziről olyan kívánatos! Ne vállaljunk fel olyan szerepet, ami nem nekünk való! Merjünk őszinték lenni, mert a hazug világban ehhez kell az igazi bátorság! Különbözni a többitől. Beismerni, hogy hazudtunk és vállalni, hogy többet nem csapjuk be magunkat. Nem szégyen bevallani, hogy nem tudok milliomos, sikeres, hatalmas lenni, de nem is akarok annak látszani. Boldog szeretnék lenni, ha lehet.
-
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.
-
Néha el kell játszani a szerepet, még akkor is, ha éppen senki sem látja. Ezzel úgy teszünk, mintha magunk is elhinnénk azt, amit mondunk. Mint amikor a világon csak két ember tud egy titkot, de még egymás előtt is titkolóznak.
-
"Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és saját elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Minden, a másiknak - megfelelés - szerep nem más, mint a befogadásért, elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk, magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.
-
Az emberek mind egy szerepet élnek vagy akarnak élni. Egyszerûbb síkon ez a szerepjátszás is egyszerû: a nők úgy mosolyognak és fésülködnek, mint kedvenc moziszínésznőjük, és igyekeznek magukra ölteni feltételezett lelki tulajdonságait is. A férfiak megjátsszák a kiváló orvostudós, az önfeláldozó családapa, az aranykedélyû bohém stb. hagyományos szerepét. De magasabb síkokon, magasabb és bonyolultabb lelkeket magasabb és bonyolultabb történelmi és irodalmi szerepek csábítanak: a Múzsa, a Mártir, az Elátkozott Költő, Széchenyi vagy Petőfi szerepe.
Szerb Antal
-
Van, hogy rosszul ítéljük meg a dolgokat, a félelmeink félrevezethetnek, elrettenthetnek minket a változástól, a továbblépéstől. De a félelmeink mögött általában új esélyek várnak arra, hogy megragadjuk őket. Egy új esély az életre, a dicsőségre, a családra, a szerelemre - és ilyen esélyek nem adódnak minden nap, úgyhogy ha szembe jön egy, legyünk bátrak, kockáztassunk és használjuk ki, amíg lehet.
-
Az úgynevezett erőnk túl gyakran származik a félelemből, nem pedig a szeretetből. Sokszor keménynek mutatkozunk, páncél mögé rejtjük gyenge gerincünket. Más szóval, mereven viselkedünk, és mindig védekezünk, hogy önbizalomhiányunkat takargassuk. Metaforával élve, ha gerincünket megerősítjük, oly módon, hogy szilárd, mégis hajlékony legyen, és izmok vegyék körül, akkor megkockáztathatjuk, hogy lágyan és nyíltan öleljünk. (...) Hogyan törődhetünk másokkal és fogadhatjuk el a törődést egyenes gerinccel, részvéttel, a félelmet hátrahagyva, valódi gyengédséggel? Hiszek abban, hogy ez akkor történik meg, ha önmagunkat megmutatjuk, és tisztán látjuk a világot - a világnak pedig hagyjuk, hogy a lelkünk mélyébe lásson.
Roshi Joan Halifax
-
Félünk, hogy szívünket feltárva elárulnók az igazságot s ezzel megbántanánk valakit, félretesszük hát ezeket a gondolatokat s engedjük, hogy a társalgás céltalanul hányódjék-vetődjék hétköznapi tárgyak körül. Némelykor meg éppen színházat játszunk és sóhajtozunk, vagy kiáltozunk, hogy gondolatainkat eltakarjuk, úgyhogy fülünk, szemünk, szájunk és orrunk nem a miénk többé s haragunk, örömünk, nevetésünk és megbotránkozásunk nem őszinte. Ez a társadalom megállapodott szokása s nem lehet változtatni rajta.
Lin Jü-tang
-
Igen. Azt hihetjük, hogy a sors egy bizonyos szerepre szán minket. Ám azok a szerepek néha váratlanul megváltozhatnak. Egy izgulós diák egyszer csak önbizalomra lelhet. Egy hosszú ideje házasságban élő asszony bántó, új valósággal szembesülhet. Egy elfoglalt anya rájöhet, hogy a figyelmére máshol van szükség. És az a nő, aki csak egy kis jót szeretett volna tenni, azon kaphatja magát, hogy sokkal nagyobb szerepet játszik, mint tervezte.