"Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és saját elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Minden, a másiknak - megfelelés - szerep nem más, mint a befogadásért, elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk, magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.