Ugrás a tartalomra
Megöregedtél anyám minek szépítsem a dolgot
Öreg bőröd úgy tapad a csontjaidra
Mint a tökéletesen záró vákuumcsomagolás
A császárszalonna kitüremkedéseire.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez az anyukák dolga. Kérdezünk, törődünk veletek, aggódunk értetek, és mély ráncok keletkeznek az arcunkon, ti, gyerekek pedig kiszívjátok belőlünk az életet, és ettől aztán vén szipirtyókká válunk.
-
Közelebb hajolok a tükörhöz
Hogy jobban lássam a bennem élő anyát
Egész jól tartja magát
A mosolya sem halvány és bárgyú
Csak ne lenne ez a rémes rendmániája
Le-föl mászkál bennem
Egy percre sem nyugszik
Minden emléket élére vasal
És az összes gondolatomat
Praktikus kis tárolórekeszekbe suvasztja.
Finy Petra
-
Ahogy az ember öregszik, a ruhái is mintha megnőnének - akkorára nyúlnak, hogy végül már szinte lebegnek körülötte, és az anyag hatalmas fodrai egészen elnyelik.
Virginia Macgregor
-
Bárhogy ápolod fejedet kívül, elvénül az. Fejleszd bensejét, s a jóban fog öregbedni.
Kner Izidor
-
Az öregség törékennyé és sebezhetővé teszi az embert. Lelkileg és fizikailag. Minden megerőltetés egyre a test hanyatlására emlékeztet. A test gyarló.
-
Tudok jól öregedni - fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.
-
Bizonyos dolgok elkerülhetetlenek az életben, az öregedés is. Csûrhetjük-csavarhatjuk, az ember hajlamos erre, de nem tehetjük, hogy a tulajdon szemünknek ne higgyünk.
-
Röhögök a "szépen megöregedni" típusú szlogeneken. Én rondán szeretnék fiatalodni! Az öregedésnek nem elsősorban az esztétikai része izgat.
Tóth Krisztina
-
A szép nők megcsúnyulnak öregségükre. De az olyanok, mint én, csak megvénülnek, egyeseknek még jót is tesz a kor.
Isabel Allende
-
Bármilyen áldozatot meghozunk, hogy elnyûtt arcunknak és testünknek örök frissességet kölcsönözzünk, és eltöröljünk minden, az elkerülhetetlen sorsunkra emlékeztető jelet. (...) Szeretnénk, ha az évek fokozatos múlásával egy fiatalabb és üdébb arc nézne vissza ránk a tükörből. Arról álmodozunk, hogy képesek leszünk lassított felvételben visszafelé lejátszani életünk filmjét. Így aztán nyugtalanító külsejû egyének mászkálnak közöttünk: az öregedés jegyeinek elrejtése érdekében maguknál az eltitkolandó ráncoknál és szépséghibáknál is rémesebb eszközökkel álcázzák azokat.
Guido Tonelli